Újabb ügykörökkel bővültek a Járási Hivatal feladatai

A Kormány 2016. év végén döntött a járási hivatalok további megerősítéséről. E döntés következtében 2017-ben további feladatokkal bővültek a járási hivatalok - így az Ibrányi Járási Hivatal - hatáskörei is. Mindez azt jelenti az ibrányi és környékbeli állampolgárok számára, hogy a korábban is a Járási Hivatalban intézhető ügyeken túl további, az alább ismertetett ügytípusokban van lehetőség itt helyben ügyet intézni.

A változást követően Hivatalunk jár jogi segítségnyújtással kapcsolatos és áldozatsegítési ügyekben.

A jogi segítségnyújtás jelenti a peren kívüli jogi segítségnyújtást, valamint a büntető és polgári ügyekben történő jogi segítségnyújtást is. A szolgáltatással az állam célja, hogy mindazok jogainak érvényre juttatásához segítséget adjon, akik arra hátrányos helyzetükből kifolyólag egyébként erre nem lennének képesek. A Járási Hivatal dönt az ügyfél anyagi helyzet alapján a támogatás megengedhetősége kérdésében, de a jogi segítséget nem a Hivatal tisztviselői nyújtják, hanem a jogi segítői névjegyzékbe felvett ügyvédek.
Az állami jogi segítségnyújtási szolgáltatások – az anyagi szempontból rászorultnak tekintendők körében – jelenleg a következők:
a) peren kívüli segítségnyújtásként: jogi segítők által végzett jogi szolgáltatások (jogi tanácsadás, okiratszerkesztés és iratbetekintés) engedélyezése (kivételes esetben utólag);
b) polgári eljárásokban: elsősorban a jogi segítők által ellátott pártfogó ügyvédi képviselet engedélyezése;
c) büntető eljárásokban: sértett, magánvádló, magánfél, egyéb érdekelt pártfogó ügyvédi képviselete, pótmagánvádló személyes költségmentességének engedélyezése, és ennek keretében pártfogó ügyvédi képviselet biztosítása – főszabályként – jogi segítők által.

Áldozatsegítés keretében elsősorban a Magyarországon bűncselekmény vagy tulajdon elleni szabálysértés áldozatává vált személyeknek tudunk segíteni. Nem minden szolgáltatás igénybe vételéhez szükséges feljelentést tenni, így az is bizalommal fordulhat hozzánk, aki valami okból nem szeretne a rendőrségre menni. A Járási Hivatal a bűncselekmények és tulajdon elleni szabálysértések áldozatai számára személyre szabott segítséget nyújt.

Sok helyi gazdálkodónak könnyebbséget jelenthet, hogy ettől az évtől Hivatalunk végzi a családi gazdaságok nyilvántartásba vételét, módosítását, valamint a nyilvántartásból való törlését.

A családi kötelékben együtt gazdálkodók alapíthatnak családi gazdaságot. A gazdálkodó család tagjai a termőföldet közösen művelik. A családi gazdaság nyilvántartásba bejegyeztető személy az lehet, aki élethivatásszerűen mezőgazdasági, illetve mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységet folytat, mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú képzettséggel rendelkezik, vagy ennek hiányában igazolja, hogy legalább 3 éve folytatja a mezőgazdasági, illetve mezőgazdasági és kiegészítő tevékenységét és ebből árbevétele származott, legalább 3 év óta a bejelentett állandó lakhelye a családi gazdaság központjaként megjelölt településen van.

Nagy változás továbbá a Hivatal tekintetében, hogy 2017-től a járási hivatalok fogyasztóvédelmi feladatokat is ellátnak. A Kormányablakban eddig is lehetősége volt az állampolgároknak fogyasztóvédelmi bejelentést tenni, azonban a változást követően egyebek mellet hatóságunk jár el a fogyasztói panaszokkal, minőségi kifogásokkal, az ár-egységár feltüntetésével, a szavatossággal és jótállással, a Vásárlók könyvével kapcsolatos szabályok betartásával, a fiatalkorúak dohánytermékkel vagy alkoholtartalmú itallal való kiszolgálásával kapcsolatos ügyekben.

A fenti „új” feladatainkon túl természetesen az eddig már az ügyfelek által megszokott hatásköreink tekintetében is fordulhatnak hozzánk.

Továbbra is a megszokott ügyfélfogadási rendben – hétfőn és csütörtökön hosszított nyitva tartással – fogadja ügyfeleit Hivatalunk KORMÁNYABLAK OSZTÁLYA. Kormányablakinkban a hagyományos okmányirodai feladatainkon (pl: személyi okmányok, útlevél, forgalmi engedély, egyéni vállalkozói igazolvány) túl, szociális ügyekben, családtámogatási ügyekben (pl: családi pótlék, GYES), nyugdíjjal, nyugdíjszerű ellátásokkal kapcsolatos ügyekben, ingatlan-nyilvántartással kapcsolatos ügyekben (pl: tulajdoni lap másolat kiadása) is várjuk ügyfeleinket, továbbá több, mint kétezer olyan hatósági ügyben, melyet a jogszabály részünkre előír.

Az Ibrányi Járási Hivatal HATÓSÁGI ÉS GYÁMÜGYI OSZTÁLYA továbbra is eljár szabálysértési hatóságként, gyámhatóságként, melynek keretén belül egyebek mellet dönt nevelésbe vett gyermek kapcsolattartásáról, jogszabályi feltételek mellet elhelyezi a gyermeket ideiglenes hatállyal, megállapítja a szülői felügyeleti jog szünetelését, feléledését, megszűnését. Az osztály szociális hatósági feladatain belül jogszabályi feltételek teljesülése esetén dönt egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság, közgyógyellátásra való jogosultság, foglalkoztatás-helyettesítő támogatás vagy ápolási díjra való jogosultság megállapításáról. Az Ibrányi Járási Hivatal Hatósági és Gyámügyi Osztálya jár el a fent részletezett „új” hatásköreink vonatkozásában is.

Az ÉLELMISZERLÁNC-BIZTONSÁGI ÉS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI OSZTÁLY feladatait az ibrányi, a kemecsei és a baktalórántházai járások területein végzi. Feladatai állategészségügyi, élelmiszer-higiéniai igazgatási feladatok. Ezek a feladatok a következő hivatali tevékenységet jelentik: engedélyezés, ellenőrzés, nyilvántartásba vétel, járványügyi intézkedések, élelmiszer-higiéniai szakterületen ellenőrzések, döntések meghozatala. Engedélyezi a takarmányforgalmazást, az élelmiszerboltok működését, karanténozást, állati eredetű melléktermékek kezelését.
Ellenőrzi az állategészségügyi és takarmányhigiéniai előírások, állategészségügyi szabályok megtartását, az élőállat kereskedelmi és szállítási dokumentációit, az élelmiszervállalkozások tevékenységét, az állatjóléti, a járványügyi, a higiéniai, az élelmiszer-biztonsági és élelmiszerminőségi előírásokat, az engedélyezési kötelezettség alá nem tartozó élelmiszervállalkozásokat, az első magyarországi betárolási helyeket. A kistermelői élelmiszertermelést és értékesítést végző kistermelőt regisztrációs számmal látja el. Elrendeli a különböző járványügyi intézkedéseket, amelyek a bejelentés alá tartozó állatbetegségek leküzdése kapcsán jogszabály által előírtan kötelezőek, járványügyi nyomozást végez, döntést hoz állami kártalanításról. Élelmiszerhigiéniai szakterületen húsvizsgálatot végez, fogyaszthatósági döntéseket hoz, élelmiszerboltokat, vendéglátó egységeket, élelmiszervállalkozásokat ellenőriz.

Látható, hogy a Járási Hivatal számos, az állampolgárok mindennapjait érintő hatáskörben látja el feladatát immár ötödik éve. Hivatalunk az elkövetkezendő időszakban folyamatosan tájékoztatni kívánja az Ibrányi Hírlap olvasóit a Járási Hivatal, illetve a Kormányablak hatásköreit, feladatait illetően a bürokrácia útvesztőiben való könnyebb eligazodás érdekében.

Szűcs Sándor
hivatalvezető

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.