40!

Kiélezett küzdelemben, egy körömrágós mérkőzésen sikerült véget vetni a nyírgyulaji veretlenségnek! A labdarúgó megyei I. osztály 10. fordulójában a nyírgyulaji katlanban gyűjtöttük be a három bajnoki pontot!

 

Nyírgyulaj SE - Ibrány SE 0-2 (0-0). Nyírgyulaj, 200 néző, v.: Vitkai.

"A vendégek hatalmas szerencsével elvitték mind a három pontot." (Forrás: SZON) Ezen egyszerű és elfogult hazai beszámolót követően nézzük mi történt a mérkőzésen!

Ellentétes félidőket, egyenlő erők küzdelmét, de a jobban összpontosító csapat győzelmét hozta a találkozó.

Az első 10 percben szokás szerint bekezdett a vendégcsapat, majd hazai félóra következett. Ha itt kapunk 1-2 gólt, senki nem szól egy szót sem... A középpályán úgy jött át a hazai csapat, ahogy akart és igencsak izgulhatott a vendég szurkolótábor. A második játékrészben már bezárt a bazár. Az ibrányi középpálya átjárhatósága minimálisra csökkent, a hazaiak pedig felmérték az erőforrásokat és takarékra tették magukat. Ibrány nagy lendülettel rohamozott, Gyulaj foggal-körömmel védekezett. A hazaiak alig lépték át a felezővonalat, inkább előrevágott labdákkal operáltak. A kitartás, az utolsó erőbedobások egyike végül gólt eredményezett, majd jöhetett a kegyelemdöfés a teljesen elfáradó hazaiaknak.

Szép volt fiúk! Hajrá Ibrány - mindörökké! A sérülteknek mihamarabbi gyógyulást!

Ja, igen! Csak úgy mellékesen, 40 forduló óta verhetetlen a csapat!

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Nyírgyulaj SE: Opre – Czerula, Tóth B., Orosz, Fekete, Kántor (Erdei), Mezei, Nagy B., Lovas (Szabó), Gömze, Oxi (Angyalos).

Edző: Lukács Tibor.

Ibrány SE: Félegyházi – Majoros, Kiss, Csáki, Somogyi, Szabó M., Balogh G., Kovács G., Jeddi, Somogyi, Pócsi.

Edző: Madalina György.

Gól: Somogyi M. 2.

Ifi: 5-0

Lukács Tibor: – Fortuna az elmúlt hetekben fogta a kezünket, most elengedte. Ennyi helyzetet nem lehet büntetlenül kihagyni.

Madalina György: – Rangadóhoz méltó játék és küzdelem volt. Az első félidő a hazai csapaté, a másodikban mi játszottunk jobban, valamint veszélyesebben, és a kontráinkból sikerült két gólt lőni.

További eredmények:

Csenger-Vásárosnamény 1-4 (1-1)
Mándok-Mátészalka 3-0 (1-0)
Tiszavasvári-Gyulaháza 1-0 (1-0)
Tarpa-Balkány 4-1 (2-0)
Nagyhalász-Nagyecsed 1-3 (0-3)
Kisvárda II.-Fehérgyarmat 0-1 (0-1)
Tiszakanyár-Baktalórántháza 5-3 (4-2)

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.