Alaposan feltűrtük az inget!

Remek kezdést produkált városunk labdarúgócsapata Nyírtelken, ahol nyilvánvalóvá tettük a megye II-es vetélytársaknak, hogy mi egy másik, magasabb kávéházba akarunk jutni. Szintén jól kezdte meg a bajnoki küzdelmeket az Ibrány SE II. csapata, akik Tiszavasvári II.-t fogadták a megyei III-as bajnokság nyitófordulójában.

 

Megye II. Pannónia Zrt. csoport Felnőtt 1. forduló

Nyírtelek SE - Ibrány SE 0:8 (0:2). Nyírtelek, 150 néző, vezette Nagy F. (Oláh J., Farkas F.)

Mondjuk a 20. másodpercben megfagyott a vér a vendégszurkolókban... A csapat még ismerkedett a megye 2 színvonalával, légkörével és tempójával, amikor a hazaiak ajtó-ablak ziccerbe kerültek. Komoly fricska lett volna, ha bemegy, de ezzel gyakorlatilag a komoly vészhelyzeteket el is felejthettük a kapunk előtt.

Kapkodva, idegesen láttunk neki a megyei másodosztályú évfolyam első leckéjének, és a pálya sem volt egy Nou Camp, de igazából csak az volt a kérdés, hogy mikor és ki rúgja be azt a gólt, amire a 80-as évek óta nem volt példa az ibrányi labdarúgótörténelemben. A 32. percben ez a pillanat is eljött Kiss Tamás révén. Körülbelül ekkorra futotta ki magát a hazai csapat, amelynek becsületére legyen mondva ment, hajtott, de lássuk be, ez már nem a megye III...

A második játékrészre már megnyugtató előnnyel jött ki a vendégcsapat és hamar kirajzolódott a lapleosztás: gyakorlatilag egykapuzott Ibrány. Egy sommás megjegyzés szerint Szobonyának egy béléses mezt is adhattak volna, mert így csak átfújta a cudar augusztusi ősz. A gólkülönbség még a legelfogultabb hazai drukker szemével nézve is lehetett volna két számjegyű, mert a rúgott gólok száma mellett legalább ennyi 100 %-os helyzet maradt kihasználatlanul.

Mindent összevetve ilyen kezdésben reménykedett a vezetőség és persze a lelkes drukkerhad. Szép volt fiúk, csak így tovább! Nincs mese, jöhet az új induló dalpremierje!

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Ibrány SE: Szobonya, Csáki, Deme, Jeddi, Szabó (Vidoven), Kiss P. (Kovács), Farkas (Bertók), Majoros, Somogyi, Madzin (Tóth), Kiss T. (Gergely)

Edző: Madalina Görgy

Ibrányi gólszerzők: Kiss T. (32, 38, 61) Madzin (58, 67) Somogyi (63), Tóth (75), Jeddi (87)

Ifi: 3:5 (0:3)

http://adatbank.mlsz.hu/match/46/16/16933/1/1250015.html

 


Megye III. osztály Szabolcs csoport 1. forduló

Ibrány SE II. - Tiszavasvári SE II. 3:1 (3:0) Ibrány, 100 néző. Vezette: Mónus G. (Anda I., Málik P.)

Hatalmas hőségben vette kezdetét a rangadó, ahol a hazaiak már az elején nyomatékosították, hogy bizony a három bajnoki pont nem megy sehová. A lendületes kezdés igencsak meglepte a vendégeket, akik néhány kontratámadást kivéve beszorultak a saját kapjuk elé. Míg a hazai csapat az első játékrészben jól sáfárkodott a gólhelyzetekkel, addig a tiszavasvári lehetőségeknek a parádés formában védő Vattai jelentette a végállomást. A szünet után, a magabiztos előny tudatában visszaállt a hazai csapat, de a kontratámadásaiban végig benne volt egy kiütéses győzelem lehetősége is.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Ibrány SE II: Vattai, Rutkai, Tilki (Séra), Boros, Hadászi, Balogh (Katona), Rost Bence (Rost Bálint), Kiss, Tóth (Albók), Viszokai, Ferenczi (Puskás).

Ibrányi gólszerzők: Viszokai (15), Ferenczi (32), Kiss (36)

http://adatbank.mlsz.hu/match/46/16/16973/1/1252371.html

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 

Hírlevél feliratkozás

Elsőként kaphatja meg az új híreket, frissítéseket.
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.