Dupla, tripla – harmadszor is!

Harmadik alkalommal rendezték meg kosárlabda helyi fanatikusai az Ibrányi Streetball Bajnokságot. A sporteseménynek idén is a Városliget adott otthont augusztus 3-án, szombaton.

 

 

A rendezvényt pontban 13:30-kor Trencsényi Imre polgármester nyitotta meg, aki egyben a rendezvény fővédnöki címét is magára vállalta. A helyszíni sorsolást követően 14 órakor megkezdődtek a csoportmérkőzések, amelyek kiélezett küzdelmeket és nagy csatát hoztak.

A tavalyi megmérettetéshez hasonlóan idén is Sholtz Zoltán játékvezető dirigálta a mérkőzéseket, amelyre 7 csapat nevezett, így egy 4 csapatos és egy 3 csapatos csoport keretén belül feszültek egymásnak a spílerek.

A csoportküzdelmeket követően 17:30-kor került sor a döntő mérkőzésre, amelyben az ibrányi 90’s All Stars csapott össze a NYIKSE gárdájával. Sajnos az ibrányi csapatnak ezúttal sem sikerült a tornagyőzelem, hiszen egy pontal alul maradt a sorsdöntő mérkőzésen, így az előző két évhez hasonlóan ismét a dobogó második fokára állhattak fel.

A döntő után a Magyar Pál által készített vacsora következett, majd jöhetett a tripladobó verseny profi, illetve amatőr kategóriában.

A triplaeső után ünnepélyes eredményhirdetés következett, majd egy kötetlen beszélgetés keretében beszélték meg a résztvevők a nap eseményeit!

Végeredmény:

1. NYIKSE (Nyíregyháza), 2. 90’s All Stars (Ibrány), 3. Team Swish (Nyíregyháza), 4. Nyírpazony Traktors (Nyírpazony), 5. Böszi Gang (Hajdúböszörmény), 6. Penge (Nyíregyháza), 7. Esélytelenek Nagykálló Sportpub (Nagykálló).

Tripladobó profi:

1. Kazamér Zsolt (Nyíregyháza), 2. Erdei Gergő (Hajdúböszörmény), 3.Kiss Tamás (Nyíregyháza).

Tripladobó amatőr:

1. Balogh Bence (Ibrány), 2. Kiss Ádám (Nyíregyháza), 3. Reskó Tamás (Ibrány).

A torna legjobb játékosa (MVP) Földesi Norbert lett, a NYIKSE csapatából.

A szervezők ezúton is köszönet mondanak a támogatóknak, a résztvevőknek és mindazoknak, akik a legapróbb részletben is segítették a rendezvény létrejöttét!

Ibrány Város Képviselő-testülete, Trencsényi Imre polgármester, GAMESZ, Csicsvári Tamás, Ibrány SE, Haluska András, Szabó András, Sedlák László (Dj Sögő), Magyar Pál, Balogh Bence, Kassai Andrea, Sholtz Zoltán, Czene Fanny, Tóth Zoltán.

Jövőre találkozzunk a IV. Ibrányi Streetball Bajnokságon!

Képek:

http://www.ibrany.hu/kepgaleria/iii-ibr%C3%A1nyi-streetball-bajnoks%C3%A1g

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.