A fúrt kutak tulajdonosainak egyelőre nincs teendőjük

Amíg a fúrt kutak legalizálására vonatkozó eljárásrendjét rögzítő jogszabály nem jelenik meg, addig a tulajdonosoknak semmilyen kötelezettsége nincs. A korábbi moratórium-határidőt két évvel meghosszabbító jogszabályt heteken belül elfogadhatja az Országgyűlés.

Néhány hónapja már komoly figyelem övezi a fúrt kutak sorsát – különös tekintettel arra, hogy egy még hatályos törvény alapján ez év végéig kellett volna engedélyeztetniük ezeket az érintetteknek –, és a téma korábban a NAK elnöksége és Áder János államfő közös találkozóján is szóba került.

Az agrártárca október 20-án közölte, hogy meghosszabbítanák a fúrt kutak bejelentésének december 31-ig tartó türelmi idejét az Országgyűlésnek benyújtott kormányjavaslat szerint. A javaslat értelmében mentesülne a vízgazdálkodási bírság alól, aki 2020. december 31-ig kérelmezi az engedély nélkül, vagy engedélytől eltérően létesített vagy üzemeltet felszín alatti vízkivételt biztosító vízi létesítményt. A türelmi idő meghosszabbítása a házi vízigényt kielégítő és a mezőgazdasági öntözési célú fúrt kutakra egyaránt vonatkozna. A legalizált mezőgazdasági hasznosítású kutak tulajdonosai így uniós vidékfejlesztési pályázatokon is indulhatnának.

Az üggyel kapcsolatban november 8-án nyilatkozott Font Sándor, a parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke, aki azt mondta, hogy a kormánypárt szeretné, ha tulajdonos- és gazdabarát megoldás érvényesülhetne a fúrt kutak bejelentésénél, és ezt szolgálja az Országgyűlés előtt lévő törvénymódosítás is, amelyet várhatóan december első hetében fogadhatnak el. Hozzátette, a moratórium két évvel való meghosszabbítását a kormány is támogatja.

Font Sándor kitért arra is, hogy a jogalkotó feladata még az eljárási rend tisztázása, azaz, hogy mit kell pontosan tenniük 2020. december 31-ig az ilyen kutak tulajdonosainak – az erre vonatkozó egyeztetéseket megkezdték. Mint mondta, a kormánypárt álláspontja szerint, ha bármilyen díjkötelezettséget rónak ki a bejelentéshez kapcsolódva, akkor ezeket a kutakat nem fogják a tulajdonosok bejelenteni, és nem érik el az eredeti célt, hogy megtudják, mennyi ilyen kút létezik Magyarországon. Hozzátette, a legérzékenyebb vízbázisok védelme érdekében erre az információra ugyanakkor a további jogalkotáshoz szükség van.

A bizottsági elnök hangsúlyozta: amíg az eljárásrendet tisztázó jogszabály nem jelenik meg, addig a tulajdonosoknak semmilyen kötelezettsége nincs. Az eljárási rendet várhatóan a jövő tavaszi jogalkotási időszakban határozzák meg.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.