Főhajtás az 56-os hősök előtt

Méltóságteljesen emlékezett meg a város az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján. Október 23-án a felújított Toldi út átadásával, kiállítással és Nagy Imre egykori mártír miniszterelnök szobránál tartott ünnepi műsorral tisztelegtünk a forradalom hősei előtt.

 

Az évforduló napján 14:30-tól a Toldi utca derekán gyülekeztek mindazok, akik tanúi lehettek a felújított utca ünnepélyes átadásának. Oláh Patrik szavalatát követően Berencsi Béla polgármester úr köszöntötte a jelenlévőket, majd Román István a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős helyettes államtitkára adta át az útszakaszt.

A megemlékezés sorozat az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum II. emeleti kiállítótermében folytatódott, egy fotó- és írásos emlékekből összeállított tárlattal. A jelenlévőket a kiállítás megálmodója, Tábori Tibor köszöntötte.

Az emlékezés Nagy Imre mártír miniszterelnök mellszobránál ért véget, ahol ünnepi emlékműsorral és koszorúzással állítottak méltó emléket a 60 esztendővel ezelőtti hősöknek. Ünnepi beszédet mondott Holmár Zoltán, a Nagy Imre Társaság Országos Elnökségének tagja.

Az ünnepi műsorban közreműködtek az Árpád Fejedelem Általános Iskola és AMI tanulói, az Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium diákjai, a Gold Dance Group tánccsoport és a RIKE.

Az ünnepi emlékműsort betanították: Berencsi Krisztina, Szanyiné Kántor Tünde, Szanyi Annamária, Potor László, Tar-Trencsényi Tímea.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek, aki segítette a rendezvények zökkenőmentes lebonyolítását!

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.