Idősek Világnapja

Az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum színháztermében köszöntötték a település szépkorú lakosait az Idősek Világnapja alkalmából.

 

 

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. Vinnai Győző, választókörzetünk egyéni országgyűlési képviselője.

Október elseje az Idősek Világnapja. Ebből az alkalomból köszöntötték mindazokat, akik már hosszú élet munkáját, tapasztalatait tudják maguk mögött. Sütő András gondolatát idézve: „Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött.”

Az ünnepi gondolatokat követően egy verses-zenés-táncos műsorral kedveskedtek a megjelenteknek a szervezők, amelyben felléptek: Kiss Andrásné, az Árpád úti Óvoda gyermekei, Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola és AMI fafúvós kamaraegyüttese, Szász Lászlóné, Rostyó Szilvia Brigitta, Együdné Márton Tünde és Bakti László. Az est sztárvendége a Dupla KáVé zenekar volt.

Tisztelt szépkorúak! Köszönjük mindazt, amit önök nekünk utódoknak építettek és örökül hagytak. Éljék boldogan életüket tervekkel, célokkal telve!

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.