Illusztris vendégek városunkban

Illusztris vendégeket köszönthettünk ma városunkban. Kálmán Tibor Békés város polgármestere és Mucsi András önkormányzati képviselő látogattak el településünkre, abból az apropóból, hogy a Békés megyei település egyik városrészét Ibránynak nevezik.

 

A vendégeink szerettek volna megismerkedni azzal a településsel, ahonnan a XVIII. sz. közepén jelentős számú dohánytermesztéssel foglalkozó jobbágy érkezett hozzájuk a jobb sors reményében.

Mint ismert, Békésen öt történelmi városrész alakult ki: Malomvég, Bánhida, Ibrány, Hatház és Újváros, és több, mint kétezer fő lakosa van az ibrányi kerületnek, ráadásul az ottani református óvodát is ibrányi óvodának nevezik.

A találkozó folyamán a két település vezetése egyeztetett a további együttműködési lehetőségekről.

Látogatóinkat fogadta Vass László református nagytiszteletű úr is, aki a műemlék jellegű református templomunk történetébe avatta be vendégeinket. Kifejezte örömét a látogatással kapcsolatban, és az egyházközösség nevében is együttműködést, a kapcsolatok szorosabbra fonását ajánlotta fel.

A találkozó résztvevői megállapodtak a kapcsolatok mihamarabbi folytatásáról.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.