In memoriam Nagy Károly (1931-2019)

Március 27-én elhunyt Nagy Károly főiskolai docens, megyei vezető szakfelügyelő, az ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium alapító pedagógusa, későbbi óraadója, aki rengeteg szállal kötődött településünkhöz.

 

Nagy Károly Tarpán született, iskoláit szülőfalujában kezdte, gimnáziumi tanulmányait Beregszászon és Nyíregyházán végezte. Matematika-kémia szakos tanári diplomáját Egerben, egyetemi oklevelét pedig Debrecenben, az egyetem bölcsésztudományi karán szerezte meg.

Pedagóguspályáját Komádi nagyközségben kezdte, 1960-ban nősült Ibrányban, ahol tanárként, községi könyvtárosként dolgozott és itt lett alapító tagja a gimnáziumnak is.

1963-ban került Nyíregyházára a megyei könyvtár olvasószolgálatának vezetőjeként, 1966-ban a kémia tantárgy megyei vezető szakfelügyelője lett. 1970-ben a Bessenyei György Tanárképző Főiskola Tanulmányi Osztályának vezetésével bízták meg, 1973-tól a kollégium első igazgatójaként végezte feladatait. 1976-ban – az ’56-os múltja miatt – politikai nyomásra menesztették az igazgatói állásából. 1976 őszétől ismét szakfelügyelőként dolgozott és a jelenlegi Arany János Gimnáziumban, Általános Iskolában tanított kémiát. Időközben főiskolai címzetes docens címet kapott. 1992-ben ment nyugdíjba, de 2005-ig folyamatosan dolgozott különböző oktatási intézményekben óraadóként.

Emlékét kegyelettel megőrizzük

Temetésére 2019. április 5-én (pénteken) 14 órától a sóstóhegyi temetőben kerül sor.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.