Rajzpályázat eredményhirdetés

A TOP-5.2.1-15-SB1-2016-00004 azonosító számú, Társadalmi Együttműködést Szolgáló Komplex Programok Megvalósítás Ibrányban című projekt keretein belül "Kulturális különbségek Ibrányban" címmel gyerekeknek meghirdetett rajpályázat eredményhirdetésére 2019. december 19-én, csütörtökön 15 órától került sor a helyi művelődési központ aulájában.

 

A nagy érdeklődés mellett megtartott díjkiosztón három kategóriában hírdettek győzteseket. A legkisebbek Karácsonyi hagyományok: Szenteste otthon (3-7 éves gyerekek) témakörben alkothattak, az általános iskolás korosztály Család: Egy szorgos hétköznap (8-14 éves gyerekek) témakörben adhatott be alkotásokat, míg a legnagyobbak Roma és nem roma kultúra Ibrányban (15-18 éves diákok) témakörben készíthették el rajzaikat.

A díjakat Trencsényi Imre polgármester, Tóth Balázsné óvodavezető, Balogh Zoltán a helyi roma nemzetiségi önkormányzat elnöke és Zsadányi Zsolt művésztanár, a zsűri elnöke adták át.

Karácsonyi hagyományok: Szenteste otthon (3-7 éves gyerekek)

I. Vásárhelyi Dóra
II. Trencsényi Gréta
III. Szász Aida

Család: Egy szorgos hétköznap (8-14 éves gyerekek)

I. Rutkai Csenge
II. Barna Bardóczi Lajos
III. Bardi Márk

Roma és nem roma kultúra Ibrányban (15-18 éves diákok)

I. Here Mihály
II. Maczkó Gergő
III. Berecz Bence

A rendezvényről természetesen egyetlen alkotó sem távozott üres kézzel, hiszen mindenki átvehette szerény jutalmát az alkotásáért.

Az alkotások 2020. január 20-ig megtekinthetőek az ILMKS-ben.

Gratulálunk minden kis művésznek!

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.