Temetések 2020. november 11-től

Tisztelt Ibrányi Lakosok!

A Kormánynak a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló  484/2020 (XI.10.) Korm.rendeletének 6.§ (4)bekezdésében foglaltakra, valamint azon tényre tekintettel, hogy hazánkban  2020. november 4-ével ismételten kihírdetésre került a veszélyhelyzet, tájékoztatom önöket, hogy a lakosság egészségének védelme érdekében, a fertőzések megelőzése okán a hideg idő ellenére az önkormányzat fenntartásában lévő városi köztemetőben:

Továbbra is tilos a ravatalozó épületében a zárt ravatalozó helyiség használata. Marad a továbbiakban is a búcsúztatási szertartás lebonyolítása és  az elhunyt felravatalozása a nyitott terasz részen.

Nem zárt helyiségről van szó, de ajánlott a temetési szertartáson részt vevők számára a szájat és orrot eltakaró szájmaszk használata.

A 484/2020 (XI.10.) Korm.rendelet előírása alapján a temetésen a jelenlévők száma nem haladhatja meg az 50 főt!

Kérem, hogy ezt az előírást fokozottan tartsák szem előtt, különös tekintettel arra, hogy elsősorban az elhunyt hozzátartozóinak legyen lehetősége a végtisztesség megadására.

Trencsényi Imre
polgármester

 

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.