Tili néni 1923-2020

97 éves korában elhunyt a sokak által csak Tili néniként ismert Fekete Dénesné (sz. Kormány Otilia) Nagy Imre úti lakos, aki sok éven keresztül szolgálta Ibrányt mint hivatalsegéd, kisbíró.

 

 

2013 májusában 90. születésnapja alkalmából riportot közölt vele az Ibrányi Hírlap, amelyben így emlékezett vissza:

"1964-65-ben a Tanácshoz kerültem, mind parkgondozó, s később hivatalsegédként dolgoztam 16 éven át. E munkakörhöz hozzátartozott: fűtés, takarítás, levélkihordás, értesítések. Kisbíró is voltam. A fiatalok nem tudhatják, hogy ez mit is jelent, ezért elmondom: a lakosságot dobolás útján értesítettük a hatósági, tanácsi közleményekről. Dob a nyakamban, s minden utcán kidoboltam a híreket: „közhírré tétetik: a Községi Tanács értesíti a lakosságot, az adózás kötelezettség határideje lejár, vagy kutyaoltás hol és mikor, melyik ház eladó stb.”

A fejlődés az volt, hogy mindezt nem dob kíséretében, hanem hangosító tölcséren mondtam el – s a nagy fejlődés a tanács épületén hangos bemondóval történtek az értesítések. Ebben a munkában sok rossz is volt, mert letiltásokról is én vittem értesítéseket. Aztán hajnalban síkos, havas úton biciklivel jártam – hó seprés, 8-10 cserépkályha befűtése, takarítás, kézbesítés sok volt, kevés pénzért – mégis szerettem, jól éreztem magam ebben a közösségben megbecsültek."

Nyugodjon békében Tili néni! Emlékét kegyelettel megőrizzük.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.