Városfórum 2020

Február 10-én 17 órai kezdettel, nagy érdeklődés mellett, a helyi művelődési központban tartotta Ibrány Város Önkormányzata az idei városfórumot, ahol az éves költségvetés megtárgyalása előtt újfent számot adott a település vezetése az elmúlt esztendő gazdálkodásáról, illetve vázolta az idei terveket, elképzeléseket.

 

 

2019-et röviden összefoglalva nevezhetnénk a választások évének – kezdte a beszámolót Trencsényi Imre polgármester, hiszen a tervezett két választásból ismert okok miatt három lett. A korábbi voksolások hagyományait folytatva, mindhárom esetben a lakosság nagy százaléka fejezte ki a véleményét a település jövőjével kapcsolatban. Polgármester úr köszönetet mondott mindenkinek, aki a választások lebonyolításában részt vett, tisztasága és törvényessége felett őrködött.

2019-ben 1 milliárd 59 millió Ft összegből gazdálkodott az önkormányzat. A fennálló hitelállomány 53 millió Ft, ami a folyamatban lévő beruházásokhoz viszonyítva nem sok. A saját bevétel 132,5 millió Ft, az önkormányzatnak nincs egy hónapnál régebben lejárt tartozása, számlái rendben vannak.

A gazdálkodás során elsősorban a kötelező feladatok ellátására koncentrált az önkormányzat, annak érdekében, hogy megfelelő színvonalon legyen biztosítva településünkön az egészségügyi ellátás, az óvodai nevelés, a szociális ellátások, a közterületek tisztasága. A saját bevételek növelése érdekében 2018-tól a kommunális adó mértékét 10%-kal, az iparűzési adó mértékét 2020 évtől kezdőden pedig az 1,5%-ról 1,7%-ra emelték.

A város népességmegtartó erejének érdekében igyekeztek olyan döntéseket hozni, amely támogatja a fiatal, Ibrányban letelepedni kívánó családokat, ezért 2019-ben két új támogatási formát vezettek be. Az egyik az új lakások építését, illetve a használt lakások vásárlását támogató hozzájárulás, valamint a gyermeket nevelő szülők, illetve nagykorú fiatalok iskolalátogatáshoz kötött ún. tanévkezdési  támogatása.

61 db bérlakással rendelkezik az önkormányzat, ez a szám azonban ebben az évben nőni fog, hiszen 9 lakás pályázati pénzből, kettő pedig saját költségen fog elkészülni. A korábban épült bérlakások tekintetében az önkormányzat nem zárkózik el a jelenlegi bérlők általi megvásárlásától és ebben az évben igyekeznek előtérbe helyezni a bérlakás-állomány állagmegőrző felújítását is.

Két nagyon fontos pályázat fejeződött be az elmúlt esztendőben. Az egyik a 3821. számú úton épült körforgalom és útfelújítás, a másik a "Munkába járást segítő kerékpárút építése Ibrány Városban" című projekt volt, amelyek jóval biztonságosabbá tették a közlekedést a Vár sörözőnél található csomópontnál.

A jelenleg folyó projektek közül a „Zöld város kialakítása Ibrányban” cíművel kapcsolatosan az építőiparban történt áremelkedés komoly fejtörést okoz, hiszen a néhány évvel ezelőtti tervezői költségvetés gyakorlatilag mára megduplázódott… A „Leromlott városi területek rehabilitáció Ibrányban” pályázat tekintetében lefolytatásra került a közbeszerzési eljárás, a kivitelezővel a szerződést megkötötték, a bérlakások, a foglalkoztató műhely, a közösségi ház építése jó ütemben halad. A projekt tartalmaz még közösségi játszótér kialakítását, út-, járda és közműépítést, térfigyelő kamerarendszer telepítését a Kóiban, valamint közösségi tér kialakítását a Bessenyei utcában. Az „Ibrány belterület védelmét szolgáló vízelvezető-hálózat fejlesztése” projekt várhatóan március 31-én fejeződik be. Polgármester úr az érintett lakosság további türelmét kérte, elismerve kritikájuk jogosságát. Az „Északi és a Déli Iparterület fejlesztése Ibrányban” című pályázatnál nincs elvi akadálya annak, hogy folytatódjon ez a beruházás is. A komplex programok pályázat esetében a szegregátumban élőknek folynak OKJ-s képzések, munkaerőpiaci tréningek és egyéb programok, a „Társadalmi kohézió erősítése Ibrányban” elnevezésű pályázat keretében pedig rendezvények valósulnak meg településünkön. Jó hír, hogy a LEADER pályázatunk kedvező elbírálásban részesült és megkaptuk a támogatói okiratot egy új, 22 személyes kisbusz beszerzésére.

Trencsényi Imre polgármester beszámolt a köznevelés helyzetéről is. 2018-ban az önkormányzat kezdeményezte a református egyháznál egy általános iskola beindítását, melyhez vállalta a felmenő rendszerben történő induláshoz a 8 általános iskolai évfolyamhoz szükséges infrastruktúra kialakítását, biztosítását. Az intézmény a kastély épületében 2018. szeptemberében el is kezdte a működését, s azóta is zökkenőmentesen működik. Már az intézmény beindulásakor előre látható volt, hogy ez az elhelyezés csak ideiglenes megoldás lehet, hiszen csak korlátozott számban van lehetőség ott tantermek kialakítására, ami nem lehet végleges megoldás a teljes 8 évfolyam részére hosszú távon. A testület a legutóbbi ülésén döntött egy 45 millió Ft értékű támogatásról (két részletben, idén 15, jövőre további 30 millió Ft), amely garancia a református egyház számára, arra az esetre, ha az egyháznak sikerül átvennie a helyi gimnáziumot egyházi fenntartásba (amelyre az igényüket előreláthatólag február végéig újfent beadják), de az állami finanszírozás az első tanévben nem lenne elegendő az intézmény működtetésének költségeire. A gimnázium egyházi fenntartásba kerülése megnyugtató módon megoldaná azt az infrastrukturális problémát, amit a gyerekek elhelyezése az önkormányzatnak okoz, illetve biztosítaná az oktatási intézmény hosszú távú fennmaradását, középiskolai tanulási lehetőséggel összekapcsolva, a gyermekek 18 éves koráig.

Az önkormányzat fenntartásában csak az óvodai nevelés maradt. A Szabolcs úti óvodában a nagy gyermeklétszámra való tekintettel 5 óvodai csoport indult, hogy a magas csoportlétszámokat elkerüljék. Polgármester úr köszönetet mondott a közoktatásban - nevelésben résztvevők mindegyikének.

A szociális ellátás területén az önkormányzat feladatait Ibrány Város és Térsége Gyermekjóléti Szolgálat és Családsegítő Szolgálat kereteiben látja el. A tavalyi esztendőben sikerült azt a kérést megvalósítani, hogy az intézmény épületének tetőterében egy irodát alakítsanak ki, jobb munkakörülményeket teremtve. A jelzőrendszeres házi segítségnyújtást Gávavencsellő önkormányzatával történt feladatellátási szerződéssel biztosítja az önkormányzat.

Az elmúlt esztendőben is elmondható volt, hogy az átlagostól jobb színvonalon működik városunkban az egészségügyi ellátás, köszönhetően a háziorvosi-, gyermekorvosi körzeteknek, a fogorvosi ellátásnak, a járóbeteg szakellátónak, ügyeleti rendszernek, védőnői hálózatnak, gyógyszertáraknak. Tavaly jelentkezett problémaként a II. sz. háziorvosi körzet elhelyezése, ez azonban Dr. Puskás Zsuzsanna gyermekorvos rugalmasságának köszönhetően váltott rendelési időben és modern körülmények között dolgozva megoldódott. Polgármester úr itt mondott köszönetet a helyi szociális szféra és az egészségügyi rendszer dolgozóinak.

A településüzemeltetést, a gyermekétkeztetést és a közmunkaprogram koordinálását a GAMESZ segítségével oldja meg az önkormányzat. Az intézmény nagyon fontos építési és karbantartási-, logisztikai munkákat végez. A szervezet vezetésében tavaly változás történt, hiszen Kovács Andor nyugdíjba vonult, helyére Szennai János került. A közmunkaprogram területén igyekezett az önkormányzat minden lehetőséggel élni, viszont egyre kevesebb emberrel szükséges a fennálló feladatokat megoldani. A közfoglalkoztatottak száma folyamatosan csökken. 2020-ra már csak 71 főre kapott támogatást Start foglalkoztatás keretében az önkormányzat, de a hosszú közfoglalkoztatási program 2020 évi adatait még nem ismerjük. A helyi lakosság megszokott egy színvonalas településüzemeltetési szolgáltatást, amelyet jóval kevesebb dolgozóval kell megoldani és ez komoly kihívás elé állítja a GAMESZ vezetését. Az önkormányzat a biotermesztés megvalósítását tűzte ki célul a mintagazdaságban, amely még több munkaerőt igényel. A jövőben Tábori Tibor tanácsnok vállalta, hogy az önkormányzat és a szervezet között mintegy kapocsként fog működni és segíteni a legoptimálisabb munkaszervezést, munkavégzést.

Az ebrendészeti telep is szóba került a közmeghallgatáson. Az önkormányzat szerette volna, ha a telep a tavalyi évben megvalósul, azonban ez nem így történt, várhatóan idén befejeződik a Nagyhalásszal közösen megvalósuló, - és nem titkolt szándék szerint a Hangtalanokért Egyesület majdani üzemeltetésében működő - ebrendészeti telep kivitelezése. Az elkészültéig azonban reagálni kell a fennálló problémákra, amit a kóbor ebek jelentenek Ibrányban, ezért Egyek község önkormányzatával kötött a testület szerződést, amelynek munkatársai 16 kóbor ebet gyűjtöttek be közterületről. A felháborodás ellenére az önkormányzatnak mérlegelnie kellett, ahol a lakosság egészségügyi védelme és biztonsága volt a fő szempont.

A közművelődés tárgyi feltételei adottak, színvonalas és megfelelő munka folyik az erre rendelt intézményben. A sportcentrum eredeti funkciójának megőrzése érdekében változások bevezetésére kerül sor.

A sport területén a fociról esett néhány szó. Cél továbbra is a dobogó, ami a sportvezetés szerint reálisan elérhető. A Tölgyes utcai sportpályán folytatódnak a pályázati pénzből megvalósuló beruházások. A nyugati oldal lelátóját befedik és vizesblokk fog megépülni. Újra kerékpárverseny lesz a nyáron városunkban, Ibrány ezúttal egy világbajnoki verseny befutójának fog helyet adni.

A közbiztonság helyzete továbbra is megnyugtató Ibrányban. A vagyon elleni bűncselekmény szinte egyáltalán nem jellemző településünkön és ebben nagy szerepe van a helyi rendőrőrs állományának, a polgárőrség tagjainak, illetve a mezőőröknek.

Az elmúlt esztendőben átadtuk egykori polgármesterünk Berencsi Béla emlékművét, amely Győrfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész alkotása és méltó településünk néhai vezetőjének munkásságához.

A 2020-as év legfontosabb célkitűzése, hogy az intézményeinket zavartalanul és a megszokott színvonalon tudjuk működtetni, fontos az utak, járdák állapotának megőrzése, illetve, hogy a folyamatban lévő beruházásokat be tudjuk fejezni. A közeljövő pályázati lehetőségeivel a ravatalozó felújítását célozza meg a testület, a magántőke bevonásával megvalósuló projektekhez pedig minden tőle telhető segítséget meg kíván adni az önkormányzat. A kormányzati, ún. kisváros program keretén belül szeretnénk a település infrastruktúrájának további fejlesztését elérni.

Ezt követően Szűcs Sándor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kormányhivatal Ibrányi Járási Hivatalának vezetője ismertette a jelenlévőkkel a lakosságot érintő jogszabályi változásokat.

A lakossági kérdések előtt Dr. Szegedi Tibor alpolgármester értékelte a járóbeteg szakellátó munkáját. Az elmúlt 9 esztendő eredménye igazolja, hogy helyes döntés volt a járóbeteg szakellátó megvalósításába belevágni – kezdte beszédét alpolgármester úr. A tavalyi esztendőben új ügyvezetője lett az intézményt üzemeltető MEDI-AMB Nonprofit Kft-nek Kovács Krisztina személyében. Az intézmény működése teljesítményorientált, az elvégzett vizsgálatok után kap finanszírozást, melynek felső teljesítményhatárát a szakellátó rendszeresen 15-20%-kal túlteljesít. A tavalyi esztendő végén a túlteljesítő intézmények egy jelentősebb pénzösszeget kaptak, köztük az ibrányi is, célzottan 17 millió Ft-ot. Ez egyrészt az adósságállomány kiváltására, másrészt az eszközpark bővítésére használható fel. A Dr. Béres József Egészségügyi Centrumnak nincs adóssága, ezért a teljes összeg az eszközpark fejlesztésére fordítható. A pénzből az intézmény egy új, diagnosztikai ultrahang készüléket és néhány kisebb értékű gyógyászati- és informatikai eszközt fog vásárolni.

Az egészségügyhöz kapcsolódó hír, hogy az I-es és a III. számú felnőtt háziorvosi körzet sikeresen pályázott egy egészségügyi szűrőprogramra, amely a közeljövőben fog megvalósulni településünkön.

A közmeghallgatás lakossági kérdésekkel, észrevételekkel zárult.

Képek:

http://www.ibrany.hu/kepgaleria/v%C3%A1rosf%C3%B3rum-2020

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.