Városfórum 2023

Közmeghallgatással egybekötött Városfórumot tartott Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2023. március 13-án, hétfőn az Ibrányi László Művelődési Központ és Könyvtár II. emeleti rendezvénytermében, ahol szó esett a 2022-es év gazdálkodásáról, eredményeiről és az előttünk álló esztendő elképzeléseiről. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Dr. Vinnai Győző, térségünk országgyűlési képviselője is.

A polgármesteri köszöntőt követően Dr. Vinnai Győző tájékoztatta a lakosságot azokról a körülményekről, amelyek napjainkban leginkább meghatározzák az önkormányzatok helyzetét. Elmondta, hogy a Parlament igyekszik olyan költségvetést elfogadni, amely lehetővé teszi, hogy a lakosság lehető legnagyobb része az energiaárakban továbbra se érezze azt a változást, ami a tavalyi évben bekövetkezett. Szót ejtett arról a kormányzati szándékról, amely a gazdasági élet szereplőit igyekszik megvédeni bér- és energiatámogatásokkal, valamint helyzetbe hozni különböző fejlesztési lehetőségekkel. Beszámolt az önkormányzatoknak nyújtott segítségről is, ami a megemelkedett rezsiköltségek kezelésében nyújt segítséget. Végezetül kiemelte, jó döntés volt 10 esztendővel ezelőtt Ibrányt járási székhellyé tenni, valamint gratulált a közös munka eredményeként városunk által elnyert 3 milliárd Ft feletti pályázati forrásokhoz, amelyből tovább épülhet, fejlődhet településünk.

Képviselő úr tájékoztatóját követően Trencsényi Imre, városunk polgármestere vette át a szót. A tavalyi évről szóló beszámoló előtt az idei esztendő évfordulóit emelte ki, hiszen 30 éve kapott városi rangot településünk és 10 éve már, hogy a környező településeken élő majd 30 ezer embernek Ibrány a járási székhely. Egy szomorú évfordulóra is felhívta a jelenlevők figyelmét, hiszen 5 esztendeje már, hogy nincs közöttünk Berencsi Béla egykori polgármesterünk, akinek városépítő munkásságáról jelen városvezetés méltó módon szeretne idén ősszel megemlékezni.

Polgármester úr beszámolójában szót ejtett arról, hogy 2022-ben 1 milliárd 443 millió Ft-ból gazdálkodott a város. Több ingatlant is sikerült megvásárolni és elmondhatjuk, hogy a Tisza-parti volt ifjúsági tábor még magánkézben levő része is önkormányzatunk tulajdonába került, így nincs akadálya a fejlesztésének. Az előző év gazdálkodása során elsősorban a kötelező feladatok ellátására fókuszált az önkormányzat. A népességszám csökkenésében egy pozitív fordulatról tudott beszámolni polgármester úr, hiszen 2022-ben az elhunytak száma 67 fő, a születettek száma 80 fő volt. A beszámolóban szóba került a köznevelés, a tanórán kívüli oktatási-nevelési munka, a szociális-, és az egészségügyi ellátás, a közművelődés és a  közbiztonság helyzete, mint ahogy a településüzemeltetés, a gyermekétkeztetés és a közmunkaprogram koordinálása is.

Végezetül betekintést nyerhettek a jelenlevők a 2023-as esztendőben induló és megvalósuló fejlesztésekbe, amely nyomán Ibrány még szebb és még lakhatóbb település lehet.

Összességében elmondható, hogy a tavalyi esztendőben intézményeinket megfelelő színvonalon tudtuk működtetni, a gazdálkodásunk stabil volt. A nehézségek ellenére bizakodva tekintek az idei esztendőre, és képviselőtársaimmal együtt mindent meg fogunk tenni azért, hogy fejlődésünk, előre haladásunk a továbbiakban is töretlen legyen – zárta értékelőjét Trencsényi Imre.

A Városfórum lakossági kérdésekkel, észrevételekkel zárult az új ügyeleti rendszerrel, kamarai tagságokkal, helyi úthálózattal és közlekedésbiztonsággal kapcsolatosan.

A 2023-as Városfórum részletes beszámolóját az Ibrányi Hírlap soron következő számában olvashatják!

Képek:

http://ibrany.hu/kepgaleria/v%C3%A1rosf%C3%B3rum-2023

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.