Városi Karácsonyi Forgatag 2017

Ebben az évben is megrendezésre került a Városi Karácsonyi Forgatag. A rendezvény helyszíne ismét a város főtere volt, ahol a hagyományokhoz híven zenés-táncos produkciókkal tarkított jótékonysági kirakodóvásár és karácsonyi hangulat várta az érdeklődőket.

 

A tavalyi évhez hasonlóan újra nagy volt a nyüzsgés december 20-án a város főterén. A város karácsonyfája körül sokasodtak az elárusítóstandok, a sátrak és folyamatosan érkeztek a helyi oktatási intézmények csoportjai, osztályai.

Az előző évek gyakorlatát folytatva a helyi civil szervezetek, intézmények jótékonysági kirakodóvásárán jelképes összegekért lehetett süteményt, lapcsánkát, lángost vagy éppen karácsonyi ajándékokat vásárolni. Az önkormányzat jóvoltából ismét forró tea várta a didergőket.

A forgatagból nem hiányozhatott a kulturális program sem. Felléptek: az ILMKS moderntánc-csoportjai, Fejes Edina, Szabó P. Judit, Bakti László, Puskás Gyula.

17:30 kor érkezett a színpadra az egyik televíziós tehetségkutatóból megismert vendégelőadónk: Nagy Krisztián.

A szervezők ezúton is köszönetet mondanak mindenkinek, akik akár a legcsekélyebb módon is segítették a rendezvény zökkenőmentes lebonyolítását!

http://www.ibrany.hu/kepgaleria/v%C3%A1rosi-kar%C3%A1csonyi-forgatag-2017

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.