V4 Special Series – Vásárosnamény-Ibrány: 171,4 km vár a versenyzőkre

Július 21-én, vasárnap a Visegrad 4 Special Series keretében ismét városunkban köszönthetjük az országúti kerékpározás elit mezőnyét. A verseny mezőnye Vásárosnaményból rajtol, majd 171,4 kilométer megtétele után Ibrányban ér célba.

 

https://v4kerekparverseny.hu/v4-special-series-vasarosnameny-ibrany-1714...

A versenyzők nem sokkal déli 12 óra előtt vágnak majd neki a távnak Vásárosnaményban, a Szabadság téren, majd Ilk, Gemzse, Szabolcsbáka, Anarcs, Kisvárda, Kemecse, Vasmegyer, Tiszarád, Nagyhalász, Nyíregyháza-Sóstóhegy, Nyíregyháza, Nyírtelek, Rakamaz, Tímár, Szabolcs, Balsa, Gávavencsellő és Paszab érintése után érnek Ibrányba, ahol négy kört tesznek még meg a célba érkezés előtt.

Így Ibrányban a verseny ideje alatt, a verseny útvonalán 12:40 és 16:30 között ideiglenes útlezárás és forgalomkorlátozás lesz érvényben.

Érintett országos főutak:

38149.sz bekötőút
3821. sz. összekötő út Ibrány-Paszab útszakasz

Ibrány vonatkozásában érintett utak:

Hősök tere, Árpád utca, a 3821. számú országos közút, Szabolcs utca, Lehel utca.

Befutó: Hősök tere.

A rajtokat követően a mezőny elhaladása után a kerékpárosok haladási irányával megegyezően, továbbá a keresztirányú forgalom biztosításával igyekeznek a közlekedésben résztvevők várakozását a minimálisra csökkenteni.

Kérjük, a KRESZ szabályait tartsák be, a rendőri felvilágosítás, továbbá a polgárőri tájékoztatás figyelembevételével közelítsék meg úti céljukat.

Megértésüket, együttműködésüket és türelmüket köszönjük!

Trencsényi Imre
polgármester

 

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.