VI. Szabolcs Tour úszóverseny 2. forduló, Ibrány

Második fordulójához érkezett az immár hatodik éve futó úszóverseny-sorozat, a Szabolcs Tour. Az elmúlt évekhez hasonlóan az egyik őszi fordulót nálunk, az Ibrányi Tanuszodában bonyolítottuk le a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Úszó Szövetséggel karöltve.

 

A szezon első versenyéhez hasonlóan, szép létszámmal érkeztek versenyzők a megye minden pontjáról. Jól mutatja az érdeklődést az úszósport iránt, hogy csaknem 200 nevezett versenyző állt rajthoz ezen a versenyen is.

Kis csapatunk, az Ibrányi "Cápák" megtartották az első versenyen látott lendületet és küzdeni akarást, és ismét egy csapatverseny első hellyel jutalmazták meg edzőiket, szüleiket, s természetesen a verseny támogatóit. Az összegyűjtött 14 arany-, 10 ezüst-, és 12 bronzérem egy remek csapat tagjainak nyakába került, akik ismét kitettek magukért, amiért hálásak nekik edzőik: Seres Zsigmond és Vigh László.

Szokásainkhoz híven díjaztuk az adott naptári év, és a hazai versenyünk legjobbjait. A 2. forduló legeredményesebb ibrányi versenyzői: I-II. korcsoport: Csombók Réka, Kovács Levente, III-VI. korcsoport: Asztalos Tamara, Szentesi Levente. A díj felajánlója: Sellő Szolárium - Seres Zsigmond.

A 2017-es Év Úszói, akik edzésmunkájukkal, szorgalmukkal, egész éves kitartásukkal kiérdemelték a díjat: Csombók Dóra és Berecz Zsolt. A díj felajánlója: Vegyesiparcikk Üzlet - Vigh László.

Köszönet a sok segítségért: Ibrány Város Polgármesteri Hivatala - Berencsi Béla polgármester úr, Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum - Szabó P. Judit és Puskás Gyula, az Ibrányi Fürge Keszegek Úszócsapatnak, az Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola - Kulcsár Miklós intézményvezető úr, Seres Zsigmond és Vigh László vállalkozók.

 

Ibrányi eredmények:

25m leány gyorsúszás, 2010: 2. Labbanc Léna, 3. Lukács Eszter, 6. Hegedűs Petra.

25m fiú gyorsúszás, 2010: 3. Balla Zsombor, 4. Jakab Ádám.

50m leány gyorsúszás, 2007: 1. Csombók Réka, 8. Puskás Napsugár, 10. Puskás Bíborka. 2008: 3. Bacskai Luca.

50m fiú gyorsúszás, 2007: 4. Kovács Levente, 9. Havaly Róbert. 2008: 5. Angel Kristóf, 7. Szabó Roland, 8. Réthy Zétény, 12. Kelemen Levente. 2009: 6. Puskás Bendegúz.

100m leány gyorsúszás, 1998-2002: 4. Hamvai Regina, 8. Csombók Dóra. 2003-2004: 4. Veres Laura, 11. Király Leila. 2005-2006: 2. Csombók Réka, 3. Asztalos Tamara, 12. Hegedűs Lívia.

100m fiú gyorsúszás, 1998-2002: 2. Thúróczy Áron, 11. Gerák András. 2003-2004: 1. Szentesi Levente, 2. Berecz Zsolt, 14. Puskás Ördög Gábor. 2005-2006: 2. Oláh Vendel, 7. Havaly Ádám, 8. Kormány László, 10. Berecz Gábor, 15. Baran Bence.

25m leány hátúszás, 2010: 3. Labbancz Léna, 5. Hegedűs Petra, 6. Lukács Eszter.

25m fiú hátúszás, 2010: 3. Balla Zsombor, 5. Jakab Ádám.

50m leány hátúszás, 2007: 1. Csombók Réka, 6. Puskás Bíborka, 7. Puskás Napsugár. 2008: 2. Bacskai Luca.

50m fiú hátúszás, 2007: 3. Kovács Levente, 7. Havaly Róbert. 2008: 4. Kelemen Levente, 6. Szabó Roland, 7. Réthy Zétény, 10. Angel Kristóf. 2009: 7. Puskás Bendegúz.

100m leány hátúszás, 2003-2004: 3. Veres Laura, 5. Király Leila. 2005-2006: 1. Csombók Réka, 3. Asztalos Tamara, 7. Hegedűs Lívia.

100m fiú hátúszás, 1998-2002: 1. Thúróczy Áron. 2003-2004: 1. Berecz Zsolt. 2005-2006: 2. Oláh Vendel, 3. Berecz Gábor, 9. Havaly Ádám, 10. Baran Bence, 11. Kormány László.

50m leány mellúszás, 1998-2002: 5. Csombók Dóra. 2003-2004: 8. Király Leila. 2005-2006: 1. Asztalos Tamara. 2008: 3. Bacskai Luca.

50m fiú mellúszás, 2003-2004: 1. Szentesi Levente. 2005-2006: 6. Oláh Vendel,     10. Berecz Gábor, 11. Havaly Ádám. 2007: 3. Kovács Levente, 8. Havaly Róbert. 2008: 5. Szabó Roland, 7. Kelemen Levente.

50m leány pillangóúszás, 1998-2005: 5. Csombók Dóra. 2003-2004: 1. Veres Laura. 2006: 1. Asztalos Tamara, 2007: 1. Csombók Réka.

50m fiú pillangóúszás, 1998-2002: 9. Gerák András. 2003-2004: 1. Szentesi Levente, 2. Berecz Zsolt. 2005-2006: 2. Oláh Vendel, 7. Berecz Gábor, 8. Havaly Ádám, 11. Kormány László.

4x50m leány gyorsváltó, 2003-2005: 3. Ibrány (Csombók Réka, Gégény Flóra, Király Leila, Veres Laura). 2006-2008: 1. Ibrány (Bacskai Luca, Hegedűs Lívia, Asztalos Tamara, Csombók Réka).

4x50m fiú gyorsváltó, 2003-2005: 1. Ibrány A (Sohodóczki Tamás, Imre Csongor, Berecz Zsolt, Szentesi Levente), 3. Ibrány B (Baran Bence, Havaly Ádám, Berecz Gábor, Oláh Vendel). 2006-2008: 2. Ibrány (Réthy Zétény, Angel Kristóf, Kovács Levente, Kormány László).

4x50m mix gyors váltó (2 fiú, 2 leány) 1998-2002:     2. Ibrány (Gerák András, Csombók Dóra, Hamvai Regina, Thúróczy Áron).

Összesített csapatverseny (11 csapatból): 1. hely (14 arany-, 10 ezüst-, 12 bronzérem).

Vigh László

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.