Viszlát NB III...

Az NB III-ba jutásért kiírt osztályozó visszavágóját háromgólos hátrányból indító ibrányiak nekiugrottak ellenfelüknek, ami a szombat délutáni hőségben öngyilkos vállalkozásnak tűnt.

 

 

Persze, nem volt más választásuk. A vendégek viszont ügyesen ölték az időt, semmi kockázatot nem vállaltak. A hazaiak előtt két nagy lehetőség adódott az első félidőben, mivel egyszer sem sikerült a kapuba préselni a labdát, a szünet után már végképp megnyugodhattak a vendégek.

A somogyiak egyik kontrája végén a kapufa mentette meg a szabolcsiakat a góltól, ezt megúszták, ugyanakkor hiába iparkodtak becsülettel, a győzelmet sem tudták kicsikarni.

A párharc nyilvánvalóan az ,,odavágón,, dőlt el: a Kaposvár otthon, 3–0-ra nyert, ezzel megágyazott a feljutás kivívásának, amit a második meccsen okos játékkal megvalósított. Ráadásul – a hírek szerint – az ibrányiak nem csupán a különcsatát vesztették el, benne van a pakliban, hogy a megye egyes bajnokcsapat is jelentősen átalakul…

 

Osztályozó: az NB III-ba jutásért, Visszavágó

Ibrány–Kaposvár 0–0 Ibrány, 500 néző, v.: Nagy R.

Ibrány: Tóth N. – Csáki J., Dajka L., Bodó G., Szabó R., Gergely B., Orosz D. (Balogh Gy.), Kristófi S., Varga A. (Kiss T.), Somogyi T., Lukács B.(Vinicius).

Edző: Gerliczki Máté. ​

Gerliczki Máté: – A mindennél is sokkal többet tettünk a feljutás érdekében, de ez csak annyira volt elég, hogy a visszavágón döntetlent értünk el egy nagyon erős csapat ellen, gratulálunk neki. Ezzel lezárul egy szakasz életünkben, minimális esélyt látok a további szerepvállalásomra Ibrányban, hisz egyesek kispályás macska egér játékot játszanak és totálisan tönkreteszik két éves szenzációs munkánkat. Köszönöm szurkolóink biztatását és külön köszönöm fantasztikus játékosaim egész éves helytállását.

Házi László: – Nagyon boldogok vagyunk, ugyanakkor átérezzük ellenfelünk szomorúságát. Nagyon jó csapattal játszottunk, amely szintén megérdemelte volna a feljutást.

Továbbjutott: a Kaposvár, 3–0-ás összesítéssel.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.