Rajzmeditáció© felnőtteknek – alap program Ibrányban

Rajzmeditáció© felnőtteknek – alap program indul Ibrányban, az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrumban április 7-én, szombaton 9 órától, amelyre várjuk az érdeklődők jelentkezését.

Nyírbátor, napsütés, gólzápor

Nem állította megoldhatatlan feladat elé Terem csapata a Madalina legénységet. Magabiztos játékkal és kb. 50%-os helyzetkihasználtsággal hozta a csapat a kötelezőt a Nyírbátorban megrendezett összecsapáson.

Képviselő-testületi meghívó

Ibrány Város Polgármestere a 2011. évi CLXXXIX. Törvény 45. §-ában biztosított jogkörében eljárva a helyi önkormányzati képviselő-testület ülését 2018. március 26. 14 órára összehívja. Az ülés helye: polgármesteri hivatal, tárgyaló terem.

Oviba hívogató

Kedves leendő óvodások, kedves családok! Az Ibrány Városi Óvoda mind két épületében ismerkedő, betekintő nyílt napot tartunk a leendő óvodások és családjaik számára. E napon lehetőség nyílik megismerkedni az óvodai csoportokban folyó neveléssel, az ott dolgozó óvónénikkel és dajka nénikkel. Tájékozódhatnak a szülők az óvodai nevelés fontos elveiről, lehetőségekről.

Beiratkozás a Baptista Szeretetszolgálat Csicsergő óvodájába

A 2018/2019-es nevelési évre az óvodakötelessé váló gyermekek óvodai beíratásának időpontja: 2018. április 23-25. Óvodai felvételi szándékukat a szülők/törvényes képviselők személyesen jelezhetik a Baptista Szeretetszolgálat Csicsergő Óvodájában (Ibrány, Óvoda u. 5.) naponta 8-16 óráig.

Ünnepi nyitvatartások

Tisztelt éreklődők! Az alábbiakban tájékozódhatnak a városi könyvtár és az Ibrányi Sportcentrum ünnepi nyitvatartási rendjéről.

Mérkőzéshelyszín változás!

Figyelem, figyelem! A vasárnapi Terem elleni bajnoki mérkőzés az emberi távolságra levő nyírbátori műfüves pályán kerül megrendezésre 13 órától. Az ifi mérkőzés 11:00-kor kezdődik. Hajrá Ibrány - mindörökké!

Tájékoztató

Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Dr. Bartha Beatrix ügyvéd a szociálisan rászorult ügyfelek részére ingyenes ügyvédi segítségnyújtást tart. Ügyfélfogadás ideje: 2018. április 16. (hétfő) 13:00 órától - 16:00 óráig. Ügyfélfogadás helye: 4484 Ibrány, Szabolcs utca 50. (Családsegítő Szolgálat épülete).

A 48-as forradalom hőseire emlékeztünk

Méltóságteljesen és talán minden idők legszínvonalasabb emlékműsorával tisztelgett városunk lakossága március 15-én az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire.

Hoztuk a kötelezőt...

Újabb, de ezúttal fogcsikorgatós győzelmet aratott Ibrány labdarúgócsapata a középmezőnyhöz tartozó Kállósemjén ellen.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.