Hirdetmény

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete eleget kíván tenni a Településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. tv. (továbbiakban: törvény) azon előírásának, hogy legkésőbb 2017. október 1. napjáig megalkotja a településkép védelmi rendeletét.

Gyuris Tibor könyvbemutatója

Dedikálással egybekötött kötetbemutatónak lehetett szem és fültanúja a tisztelt olvasóközönség 2017. május 17-én, 17:30-tól a városi könyvtár olvasótermében, ahol a Móricz Zsigmond Színház művészének Gyuris Tibornak Nélküle című kötete debütált.

Irtsuk a parlagfüvet, tegyük rendbe környezetünket!

A növényvédelemről szóló 2000.évi XXXV. tv.5.§ (3.) bekezdése előírja, hogy a földhasználó köteles az adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfű virágbimbó kialakulását megakadályozni és ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

Amerikai tábor

Kedves szülők és gyerekek! Ezen a nyáron a Babtista Szeretetszolgálat Csicsergő Óvodájában ismét megrendezzük az Amerikai Tábort, amibe szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Minimanó tábor

Ha még nincs programja óvodás gyerkőcödnek erre a nyárra, akkor őt is várja a Minimanó tábor az Ibrányi László Művelődési Központ Könyvtár és Sportcentrum szervezésében.

Képzési lehetőségek

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal által meghirdetésre kerültek a nyilvántartott álláskeresők részére a 2017. évi I. ütemű munkaerő-piaci képzések a GINOP - 5.1.1-15/2015-00001 „Út a munkaerőpiacra” kiemelt projekt, valamint a GINOP – 5.2.1-14/2014-00001 Ifjúság Garancia Program keretében.

Road to hell

Az 1980-as éveket követően ismét a megye II-ben találtuk magunkat. Rakamaz nem volt tekintettel az egyéni szociális problémáinkra. A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 27. fordulójának mérkőzéseit játszották a hét végén.

Félelmeink megértése és a megbocsájtás felszabadító ereje

Félelmeink megértése és a megbocsájtás felszabadító ereje címmel tartott életvezetési előadást Ferenczi József természetgyógyász, csontkovács, szellemgyógyász az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrumban az Édesanyák hete elnevezésű programsorozat csütörtöki napján.

Nőnek lenni jó?!

Erre a kérdésre keresték a választ azok az érdeklődők, akik részt vettek Lippai Marianna ÉLETKEdv elnevezésű motivációs tréningjén az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrumban május 10-én délután.

Edzőváltás

Talán már tudja mindenki... A Tuzsér elleni súlyos vereség után Opre Mihály távozott az ibrányi kispadról.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.