Ibrány SE - Kálmánháza SE felkészülési mérkőzés

Tisztelt szurkolók! Vasárnap 18 órára mindenkit várunk a Tölgyes úti sportpályára, hiszen csapatunk megkezdi az edzőmérkőzések sorozatát a bajnoki rajtra történő felkészülés jegyében. Elsőként Kálmánháza csapatát látjuk vendégül - remélhetőleg kellemes időben. Röviden: Ibrány SE - Kálmánháza SE felkészülési meccs - vasárnap, 18 óra - Tölgyes úti sportpálya. Hajrá Ibrány - mindörökké!

2. Ibrányi Márkafüggetlen Autóstalálkozó

Városunk immár második alkalommal adott otthont a Márkafüggetlen Autós Találkozónak, ami hatalmas érdeklődésnek örvendett. A közelmúlt vírushelyzete miatt ez volt Kelet-Magyarország első nagyszabású autós rendezvénye.

Nyári diákmunka 2020

A 2013-2019-es évekhez hasonlóan az Innovációs és Technológiai Minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok megvalósításával „Nyári diákmunka 2020.” elnevezéssel munkaerőpiaci programot indítanak.

Egyenlő Bánásmód Hatóság júliusi ügyfélfogadásai

Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához, ha neme, faji hovatartozása, bőrszíne, nemzetisége, nemzetiségi vagy etnikai kisebbséghez való tartozása, fogyatékossága, életkora, egészségi állapota, vallási- vagy világmeggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, családi állapota, anyasága vagy apasága, szexuális irányultsága, nemi identitása, vagyoni helyzete vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés éri!

Meghívó

Ibrány Város Polgármestere Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. Törvény 45. §-ában biztosított jogkörében eljárva a helyi önkormányzati képviselő-testület rendkívüli ülését 2020. június 24. (szerda) 14 órára összehívja. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal – tárgyaló terem.

Komposztértékesítési akció!

Tisztelt lakosság! A Nyírségvíz Zrt. nyíregyházi Komposztáló telepén óriási kedvezménnyel, 100 Ft+Áfa/mázsa áron, július végéig tud kiváló minőségű komposztterméket vásárolni!

Versenyképesség növelés

A Glam-Therm Kereskedelmi és Szolgáltató KFT sikeresen pályázott új eszközök beszerzésével piaci versenyképességének növelésére.

Színházi előadás - ÚJ IDŐPONT!

Tisztelt érdeklődők! Az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrumban eredetileg áprilisra tervezett Boldog születésnapot! avagy hatan pizsamában c. színházi előadás új időpontja 2020. október 15. csütörtök, 18:00! Amennyiben a már belépővel rendelkezőknek az új időpont nem felel meg, a jegyeket legkésőbb június 30. kedd, 17:00-ig visszaváltjuk. A korábban megváltott belépőjegyek az októberi előadásra természetesen érvényesek!

Illusztris vendégek városunkban

Illusztris vendégeket köszönthettünk ma városunkban. Kálmán Tibor Békés város polgármestere és Mucsi András önkormányzati képviselő látogattak el településünkre, abból az apropóból, hogy a Békés megyei település egyik városrészét Ibránynak nevezik.

Horgászverseny gyerekeknek a Palocsa tónál

Az Ibrányi Horgász Egyesület gyermeknapi horgászversenyt szervezett június 7-én, vasárnap alsós és felsős általános iskolások részére a Palocsa tónál.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.