Tájékoztató az áldozatsegítő szolgálatról

Ha  valaki  közvetlenül  (sértettként)  vagy  közvetett módon  (pl.  tanúként  vagy  családtagon  keresztül) kapcsolatba  kerül  valamilyen  bűncselekménnyel,  fel  kell  dolgoznia  ennek  hatásait.  Természetes emberi  reakció,  ha  ilyenkor  fizikai  vagy  lelki  problémák  jelentkeznek,  és  anyagi  nehézségek  is felléphetnek.

Ingyenes jogsegélyszolgálat

Az Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért Alapítvány ingyenes jogsegélyszolgálatot működtet olyan emberek számára, akiket a pszichiátrián ért sérelem vagy jogtalan bánásmód. 1994 óta sok ezren keresték ilyen sérelmekkel, és rengeteg embernek tudtak hathatós segítséget nyújtani, hogy az őket ért sérelemre kompenzációt nyerjenek, vagy az adott intézetben jobban tiszteletben tartsák a kezeltek emberi jogait.

Magányos kerékpár keresi gazdáját...

Tisztelt lakosság! A közelmúltban egy gazdátlan kerékpárt találtak településünkön. Akinek hiányzik, a megfelelő paraméterek felsorolását követően átveheti jogos tulajdonát munkaidőben a Polgármesteri Hivatalban.

Fordulat a fúrt kutak bejelentésének ügyében

A parlament kedden szavazta meg a vízgazdálkodási törvényt módosító, és a szankciómentes engedélyeztetést 2023-ig kitoló javaslatot. Három évvel kitolódik, 2023 végére módosul az a határidő, ameddig fennmaradási engedélyt kell kérni az engedély nélkül létesített fúrt és ásott kutakra Magyarországon. A módosítás július elsejétől lép hatályba.

Babakötvényes számlanyitás Ügyfélkapun keresztül

Amennyiben gondoskodni szeretne gyermeke jövőjéről, és ezért Babakötvényt kíván vásárolni, akkor az Ügyfélkapun keresztül (Magyarország.hu) már otthonról is megnyithatja gyermeke részére az ehhez szükséges Kincstári Start-értékpapírszámlát. Ráadásul, ha most, 2020. április 27. és június 30-a között teszi ezt meg, akkor még egy nyereményjátékban is részt vehet.

Tájékoztatás ellenőrzött bejelentési eljárás bevezetéséről

Tisztelt Lakosság! Magyarország Kormánya a veszélyhelyzetre való tekintettel módosította az engedélyezési eljárásokra vonatkozó előírásokat. A veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V.8.) Korm. rendelet hatálya kiterjed a települési önkormányzat jegyzőjére is azokban az ügyekben, ahol a jegyző államigazgatási hatáskörben jár el (pl. működési engedélyek kiadása, telephely engedélyezési eljárás, stb.).

Meghívó online konferencia

Az Akiknek Fáj Trianon Egyesület több szervezettel közösen 2020.06.03-2020.06.05 között „Akiknek Fáj Trianon On-line Konferencia 100” konferenciát tart, amelyre szeretettel várjuk előadók jelentkezését! A cél: egy-egy szervezet, önkormányzat határtalan programjainak élményeinek, Trianon hatásának bemutatása a helyi közösségekben a határon túliak és a magyarországiak között. Kapcsolati háló erősítése, bővítése.

Meghívó

A Magyar Történelemkedvelők Tudatos Társasága több szervezettel közösen 2020.06.03-2020.06.05 és 2020.06.17-2020.06.24 között online konferenciát tart Magyar Történelem, Irodalom, Földrajz és Zenekedvelők Online Találkozója és I. Nemzeti Identitás On-line Találkozó címmel, amelyre szeretettel várjuk előadók, résztvevők jelentkezését!

Figyelem!

A vaddisznóban megállapított afrikai sertéspestis betegség elsődleges előfordulása miatt Szabolcs Szatmár-Bereg megye teljes területét vaddisznókban előforduló afrikai sertéspestissel fertőzött területnek minősítem. A fertőzött területen elrendelt intézkedések:

Tájékoztató a fúrt és ásott kutak engedélyeztetéséről

Tisztelt lakosság! Az engedély nélkül létesített ásott vagy fúrt kutak tulajdonosainak a jelenleg hatályos (módosított) jogszabályi előírás alapján 2020. december 31-ig kell kérelmezni a tulajdonukban álló kút fennmaradási avagy megszüntetési engedélyezési eljárását. Amennyiben a tulajdonos fenti határidőig nem kérelmezi az eljárást, úgy vízgazdálkodási bírságot kell fizetnie.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.