A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Népművészeti Egyesület színvonalas kiállítása nyílt a Művelődési Központ II. emeletén, melyet október 31-ig látogathat a kedves érdeklődő közönség. A kiállított tárgyak mindegyike a kézműves mesterség egy-egy kimagasló remeke, s elég csak rájuk néznünk, szépségükkel, egyedi bájukkal elvarázsolnak bennünket.
A műanyag előtti világban a kismesterek rendre olyan tárgyakat készítettek, amelyek a mindennapi élethez kötődő használati tárgyak voltak. Gondoljunk csak a csorbulásig használt agyagedényekre, az otthonokat díszítő szőttesekre, a csipketerítőkre, a faragott, vájt vagy kovácsolt tárgyakra, melyeket eleink használtak. Vagy legyen az a nagymamától örökölt, néhol megsárgult vászonhímzés, egy lapattant fülű kerámia bögre, fafaragás, bútor, hangszer, üveg vagy népi ékszer. A falakon, a tárlókban, a babákon pontosan ezeknek a régi tárgyaknak a mai megfelelőit láthatjuk, melyek követik a hagyományt, egyszersmind az alkotó személyiségéhez és a jelenkor elvárásaihoz, stílusához igazodnak.
A népművészetben az a legnagyobb érték, amikor az alkotó és a tárgy használója között közvetlen kapcsolat alakul ki. Ugyanis a népművészeti tárgyak használhatók megszólíthatók, sőt, ha hiszik, ha nem, maguktól mesélnek. Ha igazán nyitott szemmel és szívvel nézzük ezeket a tárgyakat, annyi mindenről mesélnek. Mesél a forma, a motívum. Mesélnek értékteremtő hagyományról, napokig vagy akár hetekig tartó aprólékos tevékenységgel megmunkált anyagról, használhatóságról, ám legfőképpen mesélnek az alkotó elhivatottságáról és magasfokú művészi érzékéről.
A kiállítás rendezése végén körbe jártam a termeket és feltettem magamnak az alább sorolt kérdéseket: vajon a kiállított tárgyak nézegetése közben látjuk-e a ráfordított munkát, érezzük-e az alkotó tárgyba álmodott üzenetét, tudjuk-e ma őket használni, egyáltalán használunk-e ilyen vagy hasonló tárgyakat?
Azt kívánom mindnyájuknak, hasonlóan csodaszép alkotásokkal éltessük a hagyományainkat, mert ez a feladat és felelősség nem csak a népművészeké és hagyományéltetőké, hanem a hétköznapi embereké, vagyis a mienk is. Használjuk bátran akár a mindennapokban vagy ünnepeink alkalmával, mert higgyék el, a hagyományaink éltetése, megélése nem feltétlenül igényel nagy rendezvényeket vagy különleges alkalmakat – egészen kicsi, apró gesztusokban is része lehet a mindennapi életünknek.
A Petőfi Kulturális Program Magyarország Kormánya támogatásával ,a kultúrstratégiai intézményekkel együttműködésben a Nemzeti Művelődési Intézet Koordinációjával valósult meg.
„Utolsó szent örökségünk ez, amit senki tőlünk el nem vehet: népművészetünk ősi titka. Isten adta, tündér ichlette, ember álmodta örökség ez, melynek egyetlen tulajdonosa a Magyar, bárhol éljen is.” /Wass Albert/
Román Zoltánné
