Június 7-én, vasárnap kora reggel már minden szervező és közreműködő sürgött-forgott a Városligetben, ahol aznap rendezték a Városi Gyermeknapot.
A programok sokaságát a Városi Óvoda két óvodapedagógusa, Danku-Tábori Gréta és Horváth Kató Mária óvónénik kezdték, akik zenés bemelegítésre invitálták az ünnepelteket, majd következett a rendezvény ünnepélyes megnyitója, ahol Trencsényi Imre polgármester úr köszöntötte a jelenlevőket.
10 órakor a színpadra lépett Kalap Jakab, akik színvonalas, humorral bőven átszőtt előadásukkal arattak méltán nagy sikert.
A zene után a varázslat percei következtek. Hókusz és Pókusz varázslatos előadása bizonyította, hogy színpadi tehetségekből nincs hiány városunkban.
Mire magához tért a közönség a helyi mágiaügyi minisztérium előadását követően, már a Kit Dance és a Lisabrona Táncstúdió táncosai foglalták el a színpadot és adtak színvonalas műsort.
Délben indult a tombolasorsolás, majd a tűzoltóság jóvoltából habparty vette kezdetét.
Volt itt minden: ugrálóvár, lovaskocsikázás, élőcsocsó, ping-pong, Hungarikum játéktér, lufihajtogatás, csillámtetoválás, robotméhecske, szellemi és ügyességi vetélkedők. Ki lehetett próbálni a rendőrautót, a rendőrmotort, valamint a markolókat. traktorokat. Aki megéhezett, a kemencénél zsíroskenyeret ehetett és szörpöt ihatott.
A rendezvény megvalósításában nyújtott segítségért köszönet: Ibrány Város Önkormányzata, GAMESZ, Ibrányi Polgárőr Egyesület, Ibrányi Rendőrőrs, Nemzeti Művelődési Intézet, Ibrány Városi Óvoda, Ibrányi Református Óvoda, Varázssziget Gyerekház, Ibrányi Integrált Szociális Szolgáltató Központ, Iránytű Tanoda, Ibrányi Nyugdíjasok Egyesülete, Családapák Klubja, Gyermekvarázs Egyesület, Ibrányi Önkormányzati Tűzoltóság, Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum.
Külön köszönet a sok-sok tombolanyeremény felajánlóinak!
Képek a város facebook oldalán!






