A doni tragédiára emlékeztünk

80 esztendővel ezelőtt, 1943. január 12-én a szovjet Vörös Hadsereg elsöprő erejű támadást indított a Don-kanyarban. A harcok során rövid idő alatt, szinte teljesen megsemmisült a keleti frontra vezényelt, sok ibrányi honvédet a soraiban tudó 2. magyar hadsereg. Az ő helytállásukra, tragikus sorsukra emlékeztünk január 12-én a Bem utcai sírkert II. világháborús emlékművénél.

A Himnusz elhangzása után Bakti László szavalatában hallhatták a megjelentek Antóni Sándor: A Don-kanyarnál c. versét. A megrendítő költemény után Dr. Bene János történész, címzetes múzeumigazgató emlékezett meg a nyolc évtizeddel ezelőtti tragikus eseményekről.

A beszéd után Vass László református nagytiszteletű úr tartott emlékező Istentiszteletet az odamaradtakért, majd ezt követően koszorúk elhelyezésével, mécsesek gyújtásával és csendes főhajtással rótták le az emlékezők tiszteletüket a doni katasztrófa áldozatai előtt.

Képek:

http://ibrany.hu/kepgaleria/doni-trag%C3%A9di%C3%A1ra-eml%C3%A9kezt%C3%BCnk

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.