Jubileumi megemlékezés

30 évvel ezelőtt jött létre Ibrány és a felvidéki Várhosszúrét között a testvértelepülési kapcsolat. Erre emlékezve és a II. világháborúban elesett katonák előtt tisztelegve tartottak megemlékezést október 5-én a várhosszúréti templomkertben.

 

Népes ibrányi küldöttség tette tiszteletét október 5-én Várhosszúréten, a szívélyes fogadtatásról pedig Nagy György alpolgármester gondoskodott.

A római katolikus templom kertjében 14 órakor kezdődött a megemlékezés, ahol tisztelegtünk a II. világháború folyamán a gömöri harcokban elesett katonák emléke előtt. Ezen harcok során vesztette életét Nagy Ferenc ibrányi honvéd is, akinek sírját keresve, fia Dr. Nagy Ferenc jutott el elsőként a településre, megalapozva a két település későbbi gyümölcsöző kapcsolatát.

A megemlékezés Badin Ádám szavalatával kezdődött, majd a városunkban végzett művészeti tevékenysége elismeréseként PRO URBE Emlékérem kitüntetésben részesített Ulman István fafaragó elevenítette fel az elesett katonák történetét.

A megható gondolatokat követően Faragó László Magyarország Kassai Főkonzulátusának konzulja, őt követően pedig Szűcs Sándor, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal Ibrányi Járási Hivatalának hivatalvezetője mondott emlékező beszédet.

Ezeket követte a helyi Labyrynt, valamint a Jucus és a 4484 zenekarok közös emlékműsora, amelyet Vass László nagytiszteletű úr emlékező imája zárt.

A jelenlévők a várhosszúréti Gyöngyvirág, valamint az Andrássy Dénes énekkarok zenei támogatásával elhelyezték a megemlékezés koszorúit és fejet hajtottak Nagy Ferenc honvéd sírja előtt.

Az emlékezést követően a Buzgóba vezetett az út, ahol Nagy György nyitotta meg a katonai emléktárgyakból nyílt kiállítást.

A rendezvény ezután a helyi kultúrházban folytatódott, ahol a 30 évvel ezelőtt megkötött testvértelepülési szerződés újbóli megerősítésére is sor került Gebe Ivetta polgármesterasszony és Trencsényi Imre polgármester között.

Az ünnepi műsorban a helyi általános iskolások mellett közreműködtek az Ibrányi Református Iskola és a Tomsits Rudolf AMI népzenész növendékei. Felkészítő pedagógusok: Tirpák Ferenc és Trencsényi Tímea.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.