Pályázati hírmondó

Örömmel tájékoztatom a lakosságot, hogy újabb sikeres pályázatokon keresztül gazdagodik településünk. Az Agrárminisztérium Vidékfejlesztési Programja jóvoltából 30 db platánfát ültethetünk tavasszal a Városligetben, amely így még szebb és parkosítottabb lehet. A további fejlesztésekhez kérjük olvassa tovább bejegyzésünket!

 

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság segítségével az elkövetkező három évben megoldott lesz a Bessenyei úton található, a 0-3 éves korú hátrányos helyzetű gyermekek fejlesztését biztosító Varázssziget Gyermekház finanszírozása, működése.

Ibrány Város Önkormányzata és Ibrány Város Roma Nemzetiségi Önkormányzata sikeresen szerepelt a Belügyminisztérium és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság által hirdetett alapfokú zeneoktatási program megvalósítása pályázatán is. A projekt által biztosított forrásból zenei oktatáshoz szükséges hangszereket vásárolunk, valamint a zenei oktatók és szakmai megvalósítók költségeit fedezzük.

Végül, de nem utolsósorban tovább folytatódnak a fejlesztések a Tölgyes utcai sportpályán is! Az előttünk álló időszakban megvalósulhat egy 200 lux teljesítményű, versenyszintű sportvilágítás kiépítése az edzőpályán, valamint a pálya melletti leromlott melléképület helyébe is egy új, korszerű mosdó épül. A felnőtt hazai- és vendégöltözők is megújulnak, ahol a modern kor kihívásainak megfelelő öltözőszekrények kerülnek elhelyezésre. A sportpálya vasút felőli részén található lelátó fedést, valamint új széksorokat kap.

Bízom benne, hogy ezek a beruházások is hozzájárulhatnak az önkormányzat azon céljához, hogy Ibrány egy élhető, fejlődő város maradjon a jövőben is!

Trencsényi Imre
polgármester

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.