Szent István napi krónika 2022

Az elmúlt esztendők hagyományainak szellemében több napos rendezvénysorozattal tisztelgett Ibrány városa államalapításunk és Szent István királyunk előtt augusztus 18. és 20. között.

 

 

Augusztus 18-án már kora reggel már áthaladhatott a helyi bringás és autós társadalom a Hősök terén felállított célnál, hiszen aznap került sor a One Belt One Road Nations’ Cup ifjúsági világkupa futamra, amelynek első szakasza érintette ezúttal városunkat. Az izgalmas mezőnyhajrával záruló nemzetközi viadalt az észt Karl Kurits nyerte, az olasz Matteo De Monte és a szlovén Natan Gregorcic előtt. A nagy felhajtással járó sportesemény, amelyen fellépett a Kelet Brass Band is, sokakat vonzott ki városunk főterére.

Augusztus 19-én szintén a bringákról szólt a történet, de ezúttal lelkes amatőrök vették nyakukba a kilométereket, hiszen ismét megrendezték a Gosztonyi Tibor Kerékpáros Emléktúrát. A résztvevők jó hangulatban 27 km-t tekerve bejárták a Tisza töltését Ibránytól Tiszabercelig, majd Paszab érintésével a Bem utcai sírkertben mécsesgyújtással és virágokkal tisztelegtek városunk egykori lokálpatriótái előtt.

19 órakor már az Ibrányi László Művelődési Központra szegeződött a figyelem, ahol az intézmény II. emeleti kiállítótermében került sor Zsadányi Zsolt Ibrányi séták c. tollrajz kiállítására. Román Ágnes művelődésszervező köszöntőjét és Trencsényi Gréta szavalatát  követően Trencsényi Imre polgármester gondolatait hallgathatta meg a nagyszámú érdeklődő, majd maga az alkotó mondott köszönetet a megjelenteknek.

19:45-kor az ILMKS színháztermében felcsendült Ibrány dala, ahol a moderátori beköszönés és a Himnuszt követően Trencsényi Imre polgármester mondott ünnepi köszöntőt.

A rendezvény rangját nemcsak a későbbi kitüntetések átadása, hanem a nívós műsor is megadta. Puskás Bíborka és Puskás Napsugár Ibrányi Református Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium 9. évfolyamos diákjai előadásában elhangzott Reviczky Gyula: Szent István napján c. költeménye, majd a Lícium Quartett csodálatos műsorát élvezhette a publikum.

Ezt követően Dr. Vinnai Győző térségünk egyéni országgyűlési képviselője lépett a mikrofonhoz és mondott ünnepi beszédet.

Államalapításunk és Szent István királyunk ünnepén, az ünnepi gondolatokat követően került sor a helyi kitüntető címek átadására. A kitüntetettek méltatását Benkő Nóra színművész, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatója olvasta fel.

Elsőként az Ibrány Kiváló Tanulója kitüntetéseket vehette át Bodó Boglárka, Gaál Nikolett, Gombos Éva Eszter, Román Adél, Tótszegi Roxána és Vattai Eszter Trencsényi Imre polgármestertől, majd a Kodály Zoltán Általános Iskola növendéke Fürj Ádám vibrafonon adta elő Brahms V. Magyar Táncát, akit zongorán Horányi Tamás zongoraművész kísért.

A méltán nagy sikert aratott ibrányi ifjú zenei titán előadását követően folytatódott a kitüntetési ceremónia, amelynek során Címzetes Főorvosi Cím Díszoklvelet Máténé Krámer Julianna, „Közösségünk szolgálatáért” díjat Szikszai Antalné, Horváth Ernő tűzoltó őrnagy és Bódi Tibor, „Kiváló közalkalmazott” kitüntetést Kalenda Miklósné és Laskodyné Veréb Ágnes, „Kiváló Önkormányzati Dolgozó” díjat Albecz Rita, Gerákné Mátyás Erika, Takács Ferencné és Jasku János, Ibrányért Díszcímer kitüntetést Nyilas Józsefné, Szűcs István Tibor rendőr alezredes, Dr. Trencsényi Erzsébet,  Pro Urbe Emlékérmet  Haluska András és Sulyok József, Ibrány Város Díszpolgára kitűntető címet pedig Dr. Kormány Gyula professor emeritus vehetett át.

Az ünnepi nagygyűlés a Szózattal ért véget, majd a kitüntetettjeink tiszteletére tartott állófogadásra került sor, ahol Szűcs Sándor a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Ibrányi Járási Hivatalának hivatalvezetője mondott pohárköszöntőt.

A pezsgős poharak még csengtek az ILMKS-ben, amikor 22 órakor a Városligetben a sokadvirágzását és formációját megélő Prometheus együttes a húrok közé és mellé csapott, rászabadítva a rock ’n roll rugóját a lelkes közönségre.

Augusztus 20-án már kora reggel elkezdődött a nyüzsgés a Városligetben, ahol gyülekeztek a főzőcsapatok a sok-sok éve megrendezendő Hagyományőrző- és Vadételek Főzőversenyére.

Amíg a gasztro-remekművek előkészülete folyt, a közeli római katolikus templomban kezdetét vette az ökumenikus kenyérszentelési ceremónia. A megszentel és megáldott kenyereket népviseletbe öltözött gyerekek serege hozta át a Városligetbe, ahol Vass László református nagytiszteletű úr moderációjával átadták azokat a polgármesternek. Ezt követően a főzőverseny zsűrije: Tarján Zsoltné, Németh Lajos és Dr. Szegedi Tibor köszöntötték a megjelenteket és ismertették a verseny lebonyolítását.

A sátraknál lázasan folyt a munka, készültek a finomabbnál-finomabb ételek, a színpadon pedig egymásnak adták a stafétabotot a fellépők. Itt volt a Bakator zenekar, a Dongó együttes és Kulcsár Sándor, míg a főzőcsapatokat meglátogatva hatalmas énekes-táncos bulit rittyentett az Agyagbanda zenekar.

Az előzetesen eltervezett időrendet tartva 18 órakor sor került a főzőverseny eredményhirdetésére és a ,,Szép környezet díj” átadására.

Az idei Hagyományőrző- és Vadételek Főzőversenyének mezőnye alaposan feladta a leckét a zsűrinek, akik természetesen vállalva a nemes feladatot ismét rangsorolták az elkészült remekműveket. Különdíjat érdemelt az Ízőrzők, a GAMESZ és az Ibrányi Nyugdíjasok Egyesületének csapata. III. helyezést ért el az Ibrányi Önkormányzati Tűzoltóság, II. helyezett lett a Nimród ’96 Vadásztársaság, míg a legfinomabb étel címet az Ibrányi Polgári Kör érdemelte ki. Ezúton is gratulálunk a csapatoknak, mert e sorok írója az élő tanú, hogy mennyei finomságokat készített minden résztvevő társaság!

Az ízletes finomságok jutalmazását követte a ,,Szép környezet díj” átadása. A legszebb ibrányi ingatlanok szaknévsorába idén Lóczi Bertalan (Szőlő utca 65.), Plósz Béláné (Rozmaring 26.), Szász Tibor (Rákóczi utca 35.), Kassai Antal (Rákóczi utca 25.), Kovácsné Oláh Ildikó (Ady Endre utca 2/a.), Pál László (Árpád utca 93.), Lukácsné Csurka Kinga (István Király utca 1.), Dajka László (Dózsa György utca 20.), Ambrus Sándor (Dózsa György utca 38/b), Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat (Szabolcs utca 50.) került be. Minden díjazottnak ezúton is gratulálunk!

19:30-kor már az  All In Music Band húzta a talpalávalót, majd 22 órakor békességben ért véget az idei Szent István napi rendezvénysorozat.

A szervezők nevében hatalmas köszönet minden résztvevőnek, fellépőnek, segítőnek, hiszen nélkülük nem lehetett volna zökkenőmentesen lebonyolítani a programokat, és persze köszönet a lakosságnak türelemért!

Képek:

http://ibrany.hu/kepgaleria/szent-istv%C3%A1n-napi-kr%C3%B3nika-2022

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.