Városi Gyermeknap

Ugrálóvár, ügyességi vetélkedő, lovaskocsizás, arcfestés, állatsimogató, kresz-teszt, csillám tetkó, kézműves foglalkozás, habparty, zsíros kenyér, jókedv, és kacagás. Ilyen volt a Városi Gyermeknap!

 

A fentebb említettek között bármelyikkel találkozhatott a tisztelt vendégsereg, ha ellátogatott szombaton a Városligetibe, a 13:00 órától kezdődő Városi Gyermeknapra.

Minden korosztály számára volt elmét és erőt megmozgató program és feladat. Bodnár Dóri bemelegítésével indult a délután, ami egy barátságos futóversenyre készítette fel a gyermekeket. Ezt egy zenei vetélkedő követte, majd a Dongó együttes szórakoztatta az ifjabbakat.

15:00 órától a hivatalos megnyitó keretén belül, Trencsényi Imre, Ibrány város polgármestere köszöntötte, a már nagy létszámmal megjelent érdeklődőket.

Az Ibrányi Nyugdíjasok Egyesülete, egész délután finom zsíros-hagymás kenyérrel és szörppel csillapította az éhes szájakat. A délután további részében, Láthattunk Kick-Box bemutatót, az országos bajnoki címet szerző Bódi Team jóvoltából, ezek után pedig a Lénárt Stefánia által vezetett, Nyíregyházi Torna Sportegyesület táncosai kápráztattak el minket, akrobatikus elemeket tartalmazó, szenzációs tánctudásukkal. 16:00 órától ismét a zenéé volt a főszerep a Gaudium Trió tolmácsolásában.

Limbózással, szellemi totó eredményhirdetéssel, valamint tombolasorsolással folytatódott a délután, aminek zárásaként az Ibrányi Önkormányzati Tűzoltók, egy habparty-val tették fel a pontot az i-re.

Fotók:

https://www.facebook.com/ilmksibrany/photos/pcb.310804921240034/31080171...

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.