Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Tóth Balázsné intézményvezetőt, óvodapedagógust szakmai munkájára, az általa vezetett önkormányzati intézmény teljesítményére, valamint a város közéleti tevékenységében való aktív közreműködésére tekintettel Ibrányért Díszcímer kitüntetésben részesíti.
Tóth Balázsné óvodapedagógus, az Ibrány Városi Óvoda vezetője tősgyökeres ibrányi lakos. Nagycsaládban nőtt fel, s gyermekkorától kezdve a pedagógus pálya elkötelezettje volt. Középiskolai tanulmányai befejezése után, óvodapedagógusként 1983. július 15-től dolgozik a településünk óvodájában, néhány hónap megszakítással egészen napjainkig.
Pályáját az egyik legnehezebb területen kezdte, az akkor még működő „cigány „óvodában, ahol az akkor még nagyközség leghátrányosabb helyzetű gyermekeit nevelték, gondozták munkatársaival együtt nagy-nagy türelemmel és odaadással. Az óvoda legfontosabb célja az volt, hogy igyekezzenek a gyermekeket és velük együtt a szülőket, családokat is felzárkóztatni, felkészíteni az iskolai nevelésre, lefaragni az otthonról hozott hátrányokat.
A 35 éves óvodapedagógusi munkája során folyamatosan képezte magát, igyekezett olyan ismeretekre szert tenni a felsőfokú képesítés, s a vezetői képesítés megszerzésén túl, amit a nevelése alatt álló gyermekek fejlesztése érdekében tudott felhasználni.
Mindig nyitott az új pedagógiai módszerek, új nevelési formák iránt, ami az évtizedek alatt változó szülői igények és a gyermekanyag változása is indokolttá és szükségessé tesz. 2013-tól látja el az önkormányzati óvoda vezetését először ideiglenes megbízással, majd 2015 évtől kezdődően 5-5 éves megbízással.
Az intézmény szervezetében, struktúrájában az utóbbi években több változás is történt,- fenntartó váltások, telephely átadása egyháznak- mely változásokkal összefüggő feladatokat sikerült emberséges módon, zökkenőmentesen lebonyolítania. Beosztott dolgozói, munkatársai, a gyermekek szülei tisztelik és megbecsülik.
A város közéletében mind magánemberként, mind pedig az általa vezetett intézmény vezetőjeként aktívan részt vesz. Minden rábízott vagy általa elvállalt szakmai és közösségi feladatot szívvel-lélekkel végez el, számíthat rá a közösségünk minden tagja, hogy a tőle telhető módon, a legmagasabb színvonalon látja el a feladatot, illetve a tőle telhető legtöbb segítséget megadja.