Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Kovács Andor intézményvezetőt példamutató munkája elismeréseként, nyugdíjba vonulása alkalmából Ibrány Város Kiváló Közalkalmazottja kitüntetésben részesíti.
Kovács Andor több mint 15 éve az önkormányzat dolgozója. 2004. április 05-től lett az Ibrányi Polgármesteri Hivatal, majd ezt követően a GAMESZ alkalmazottja. Munkáját a GAMESZ állományában végezte, elsősorban a közfoglalkoztatás szervezését, de a településüzemeltetési feladatokat is. Eleinte beosztott dolgozóként majd 2017 évtől- jelenleg is megbízott vezetőként irányította/irányítja a szervezetet.
Segítőkészségével, lelkiismeretes munkájával, kivívta úgy a beosztott dolgozói állomány, mint a lakosság megbecsülését is. A rá bízott teendőket mindig lelkiismeretesen, felelősséggel teljesítette, s azt tartotta szem előtt, hogy az adott feladatot hogyan lehet a legmagasabb színvonalon, maradéktalanul teljesíteni.
Munkájával, az általa irányított szervezet közreműködésével jelentősen hozzájárult a településüzemeltetési feladatok maradéktalan biztosításához, a város fejlesztési feladataihoz, a közmunka programok megvalósításához, valamint a városi rendezvények megfelelő színvonalú lebonyolításához.