A SZSZBMFÜ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területfejlesztési és Környezetgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. szervezésében valósult meg november 13-án az Ibrányi László Művelődési Központ és Könyvtárban, A Rétköz turisztikai kínálatának integrált fejlesztése címet viselő szakmai-turisztikai rendezvény.
A TOP-1.2.1-15-SB1-2016-00016 azonosító számú projektjének keretében tartott összejövetelen a moderátori köszöntőt követően Dr. Vinnai Győző országgyűlési képviselő és Trencsényi Imre polgármester nyitotta meg a fórumot. Mindketten kiemelték, hogy a rétközi térség bekapcsolása a turisztika vérkeringésébe elengedhetetlen a tájegység további fejlődése érdekében.
A megnyitó beszédeket követően Aktív turizmus a Felső-Tisza vidéken címmel Deák Attila, a Középkori Templomok Útja Egyesület titkára adott tájékoztatót a kerékpáros turizmus jelenlegi helyzetéről és további elképzelésekről.
Szabolcsi Norbert, ügyvezető, Ibrányi Városfejlesztő Kft. részéről Ibrány turisztikai potenciáljának növelését ecsetelte az ibrányi Tisza-part térségében.
Végül Váradi István, a Vándor Outdoor Kft. tulajdonosa előadását hallgathatták meg a meghívottak A vízi turizmus jelentősége és szerepvállalása Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében címmel.
Mindhárom előadó egyetértett abban, hogy csak összefogással lehet a turisztika fejlődését elősegíteni térségünkben.