Ibrány Nyíregyházától Északra, mintegy 30 km-re, a Tiszától 6 kilométerre fekvõ, 7100 lakosú kisváros a rétközi tájegységben. Az 50-60 ezer évvel ezelõtt kialakult mocsaras, lápos,erdõs, folyókkal és dombhátakkal szabdalt vidék kitûnõ életfeltételeket nyújtott az itt letele-pedni vágyóknak. A víz- és árvízmentes dombok az otthonteremtésre és némi földmûvelésre, a vizek, mocsarak, nádasok, erdõk és rétek pedig a gyûjtögetõ, vadászó, halászó, valamint állattartó életmódra adtak gazdag lehetõséget egészen a Tisza szabályozásáig. Ez a természeti környezet ugyanakkor biztos védelmet jelentett az ellenséggel szemben.

Nem csoda hát, hogy a Rétköz, s benne Ibrány már az õskortól kezdve szinte folyamatosan lakott hely volt. Ezt bizonyítják a város határából elõ-kerülõ gazdag kõkorszaki leletek, (obszidián magkövek, kaparókések, nyílhegyek, kõbalták, cserépedény-töredékek) valamint a réz-, bronz-, és keltakori, valamint szarmata leleteink. De lakott hely volt Ibrány a honfoglalás idején is. Ezt igazolja, hogy Ibrány határában, az Esbó-halmon tárták fel a megyei múzeum munkatársai az ország egyik legnagyobb, 269 sírt magába foglaló, honfoglalás kori temetõjét.

Az elsõ írott emlék, melyen Ibrány mint településnév szerepel, IV. László király 1280-ban kelt adománylevele. Ez idõ körül épült a település elsõ, román stílusú, az évszázadok során többször bõví-tett és átépített, ma is álló, immár gótikus külsejû temploma.

A település életében meghatározó szerepet töltött be a tizennegyedik századtól kezdve az Ibrányi család, melynek egyes tagjai az évszázadok során a megye közéletének fontos alakjai voltak. Közöttük is talán a legjelentõsebb Ibrányi László, az 1400-as években épült ibrányi vár kapitánya volt, aki kurucként elõbb Thököly Imre oldalán harcolt, majd II. Rákóczi Ferenc ezeres kapitányaként halt hõsi halált 1705-ben, Jánosházán.

A  Tisza szabályozása, valamint a Belfõ-, és a Lónyay csatorna megépítése alaposan megváltoztatta az ibrányiak életét; eltûnt a megélhetést biztosító vízi világ, a víz  alól felszabaduló és termõvé váló földek azonban az 1800-as évek végére néhány földbirto-kos kezébe koncentrálódtak. Az itt élõknek zöme kénytelen volt napszámosként, vagy uradalmi cselédként tengetnie az életét. A szegény emberek saját föld utáni vágya agrárszocialista szervezkedésekben, az 1919-es földosztási törekvésben, a két világ-háború között pedig vallási alapon, vagyoni közösségben történt szövetkezésben nyil-vánult meg igen markánsan.

A nagyfokú szegénység ellenére Ibrány az 1900-as évek elsõ felében már a polgárosodás és a modernizációi csíráival rendelkezett (kisvasút, kövesutak, villamo-sítás, Hitelszövetkezet, Hangyaszövetkezet, gyógyszertár, körorvos, gõzmalom, gépe-sített uradalmi központok, stb.).  Az oktatási és a kulturális életben is jelentõs változások történtek. Az 1900-as években pl. már önálló óvodája volt. A két világháború között új, összenyitható tanteremmel rendelkezõ iskolák épültek, melyek kulturális rendez-vényeknek is otthont adtak. Virágzott az amatõr színjátszás, a református egyház dalárdája pedig országos sikereket ért el.

Az igazi fejlõdés azonban minden téren 1945 után köszöntött Ibrányra (is), melynek eredményeként a településünk 1973-ban nagyközségi, 1993-ban pedig városi rangot kapott, majd 2005-tõl kistérségi központ lett.

A régészeti lelõhelyekben és történelmi eseményekben gazdag település emlékei-nek összegyûjtését Dr. Nagy Ferenc tanár - ma már a megyei levéltár igazgatója - kezd-te el az 1970-es években, majd a gyûjtemény gyarapítását és gondozását az 1990-es évektõl Gosztonyi Tibor könyvtárvezetõ folytatta.

Az immár tekintélyesre duzzadt helytörténeti és néprajzi anyag a 2005. márciusában felavatott mûvelõdési központban kapott méltó helyet, közel félezer négyzetméteren.

A nagyméretû kiállító terem egyik felében a település régészeti és egyéb tárgyi emlékei, írott, rajzolt, fotózott dukumentumai találhatók, szinte teljes képet nyújtva Ibrány történelmérõl az õskortól napjainkig.

A terem másik felében a régi paraszti élet használati tárgyait tekinthetik meg a látogatók; a világítás, a sütés-fõzés, a kenderfeldolgozás, a fonás-szövés eszközeit, régi gyerekjátékokat, valamint külön sarokban egy háromgenerációs cipészmûhelyt.

A fentieken kívül gazdag látnivalót kínál két külön terem, illetve gyûjtemény is. Az egyikben az 1900-as évek elsõ felére jellemzõ hiteles paraszti szoba, konyha és kamra látható, míg a másikban igazi egzotikum: a Dr. Berecz János által adományozott fa szobrocskák a világ minden részéről.

A sokszínû gyûjtemény híven tükrözi a településünk gazdag történelmi múltját. Hívunk és várunk ezért minden érdeklõdõt! Aki figyelmesen megtekinti városunk helytörténeti és néprajzi gyûjteményét, az nemcsak az itt élõk múltját, küzdelmes sorsát fogja megismerni. Ibrány történelmében ugyanis - mint cseppben a tenger - az egész Rétköz, sõt az egész magyar vidék sorsa és történelme tükrözõdik.

A múzeumlátogató ezért nemcsak jobb lokálpatriótává, hanem jobb hazafivá is válhat. Érdemes hát egyénileg, csoportosan, közös baráti, vagy családi programként is felkeresni az intézményünket.

Belépõdíj nincs!

Nyitva tartás a művelődési központ nyitvatartási idejében folyamatosan, de elõzetes telefonos egyeztetéssel természetesen más idõpontban is rendelkezésre állunk.

Telefon: 42/ 200-129