Önismerettel egybekötött meditációs klub

Az ember része a világegyetemnek. A születési dátumunknak köszönhetően hozzájutunk a kozmikus befolyások meghatározott kódjához, mely hatással van ránk. Az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrumban bepillantást nyerhet a számmisztika világába!

 

A születési dátumunk nemcsak azt mutatja meg, hogy milyen kozmikus vibrációk érnek bennünket, hanem azt is, hogy mi a célunk az életben. Ebben a kódban szintén jelen van az a tanulság is, amit ebben az életben sajátunkká tehetünk.

Itt a meditációs klubban ezekről a kódokról fogunk beszélgetni. Belepillantunk az 5 őselem tanába, azoknak a Jin és Jang változatába. Megnézzük, hogy a számmisztika hogyan kapcsolódik az elemek energiáival, hiszen minden mindennel összefügg. S megnézzük azt is, hogy a bolygók és számok energiái hogyan egészítik ki egymást, s mindez hogyan hat rád a saját személyes képleteden keresztül. Hiszen a siker lehetősége ott van mindenkiben, s arra lettünk teremtve, hogy amiben jók vagyunk, abban sikeresek legyünk.

A beszélgetés végét valamelyik őselem vezetett meditációjával zárjuk, ami feltölt minket annak az elemnek a szépségével, értékeivel, erejével és harmóniájával.

A klub foglalkozások havonta 1 alkalommal vannak. Ára: 2000 Ft/alkalom.

Helyszín: Ibrány, Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum.

Szeptemberben induló új csoport időpontja, amire jelentkezni lehet Sivadóné Krisztinánál a 70 /616-7680-s telefonszámon:
- szeptember 10, kedd 17 óra 15 perc

Várlak szeretettel!

Honlap: sivadonekrisztina.hu

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.