Új, rendkívüli települési támogatás 2021-től

Ibrány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete október 26-i ülésén módosította a települési támogatásokról szóló helyi önkormányzati rendeletét. A módosítás oka, hogy felmerült, indokolt lenne támogatást adni azoknak az ibrányi lakosoknak, akik ápolási díjban, illetve a gyermekek otthonápolási díjában (GYOD) részesülnek, tehát fogyatékkal élő, ápolásra, gondozásra szoruló hozzátartozóikról gondoskodnak nap, mint nap.

 

A megítélt támogatással szeretnénk elismerni áldozatos munkájukat, és szeretnénk segíteni anyagi helyzetükön.

Ez az ápolási-gondozási tevékenység folyamatos, szünet nélkül, napi 24 órában, teljes embert kíván, amelyet az állami juttatás szerény összegével nem lehet kompenzálni, ezért a testület úgy döntött, a jövő évtől kezdődően, azokat a családokat és gondozó személyeket, akik az említett helyzetben vannak, évente több alkalommal, rendkívüli települési támogatásban részesíti.

Az új „Rendkívüli települési támogatás beteg hozzátartozót gondozó személy részére” támogatásra az jogosult, aki a beteg hozzátartozójának ápolását végzi, és ezért ápolási díjban, vagy gyermekek otthongondozási díjában részesül.

A támogatás 2021. január 1. napjától kérelem benyújtásával igényelhető, melyhez szükséges formanyomtatvány megtalálható a város internetes honlapján (www.ibrany.hu/onkormanyzat/letoltheto-mellekletek), vagy személyesen kérhető a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán, illetve a Családsegítő Szolgálatnál

A kérelemhez egyidejűleg csatolni kell a Járási Hivatal ápolási díjat, illetve gyermekek otthongondozási díját megállapító jogerős határozatát.

A beteg hozzátartozóját gondozó személy a támogatást arra az időre kaphatja, amíg a beteg hozzátartozó gondozása ténylegesen tart. A támogatás maximum évente négy alkalommal adható, egyszeri összege ezen a jogcímen maximum 15.000 Forint.

Nem állapítható meg a támogatásra való jogosultság, illetve a már megállapított támogatást meg kell szüntetni annak, akinek az ápolási díjra, vagy a gyermekek otthongondozási díjára való jogosultsága időközben megszűnik.

A támogatási kérelmeket a képviselő-testület Szociális és Egészségügyi Bizottsága bírálja el.

Kérjük az érintett, - beteg hozzátartozójukat ápoló – személyeket, akik ápolási díjban vagy a gyermekek otthonápolási díjában részesülnek, éljenek ezzel a támogatási lehetőséggel, és januártól nyújtsák be kérelmeiket!

Trencsényi Imre
polgármester

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 

Hírlevél feliratkozás

Elsőként kaphatja meg az új híreket, frissítéseket.
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.