Csendes megemlékezés a doni katasztrófa áldozatairól

A Himnusz felcsendülésével vette kezdetét Ibrány Város Önkormányzata által szervezett megemlékezés, amelyen a doni katasztrófa áldozatai előtt tisztelegtek a megjelentek a Bem utcai temető II. világháborús emlékművénél.

 

76 évvel ezelőtt, 1943. január 12-én indult meg a szovjet Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, amely napok alatt szinte teljesen megsemmisítette a harcoló 2. magyar hadsereget – soraikban ibrányiakkal. Volt, aki a harcmezőn veszítette életét, mások megfagytak a -40 fokos hidegben vagy éhen pusztultak. A hadifogságba esettek pontos száma a mai napig sem ismert. Ezekre az emberekre, az ő tragédiájukra emlékeztünk.

A rövid emlékműsorban közreműködött a Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület két tagja Bakti László és Kulcsár Sándor, majd következett Barna Zoltánné, az Ibrányi Móricz Zsigmond Gimnázium pedagógusának beszéde. Ezt követően Vass László református nagytiszteletű úr tartott emlékező Istentisztelet.

A megemlékezés végén Ibrány Város Önkormányzatának képviselői koszorút helyeztek el a II. világháborúban odamaradt ibrányiak emlékművére, majd a jelenlévők egy-egy mécses meggyújtásával és csendes főhajtással emlékeztek a doni katasztrófa áldozataira.

Képek:

http://www.ibrany.hu/kepgaleria/csendes-megeml%C3%A9kez%C3%A9s-doni-kata...

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 

Hírlevél feliratkozás

Elsőként kaphatja meg az új híreket, frissítéseket.
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.