Köd, küzdelem, pontosztozkodás

Küzdelmes és nagy iramú mérkőzésen döntetlenre végeztünk Vásárosnamény csapatával. A mély talaj, a köd egy kicsit rányomta a bélyegét a mérkőzésre, ennek ellenére két kiválóan kontrázó csapat összecsapásának tapsolhatott a közönség.

 

Ibrány SE - Austria Juice-Vásárosnamény 1–1 (0–0) Ibrány, 200 néző, v.: Resán G.

Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a második játékrészben pedig nagyot harcolt mindkét csapat. A kontrák a vendégeknek sültek jobban, de Tóth Norbi majdnem mindent védett. Jeddi higgadt góljával Ibrány szerzett vezetést, de Namény szinte rögtön egyenlített. A vendégek igazolták a táblázaton elfoglalt helyüket. A döntetlen igazságos. Sikerekben, kudarcokban - hajrá Ibrány, mindörökké!

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Ibrány: Tóth N. – Nagy D., Lakatos B., Csáki J., Somogyi T., Gergrly B., Kovács G., Jeddi B., Szabó M. (Kiss P.), Lizenbold Zs., Haburcsák K. (Mészáros M.).

Játékos-edző: Kiss Tamás.

Vásárosnamény: Szabolcsi M. – Géczi I., Bátyi L., Illés P., Szabó R. (Filep R.), Zán B., Misák S., Csordás G., Barta F. (Ács Á.), Illés G., Sárosi M.

Edző: Madalina György.

Gól: Jeddi B., illetve Illés G.

Ifi: 1–1.

Kiss Tamás: – Úgy érzem, mindkét csapat kicsit tartott a másiktól, talán ezért is szép és folyamatos játék nem tudott kialakulni, amihez hozzájárult a pálya talaja. Összességépben azt mondhatom, igazságos döntetlen született, ettől függetlenül gratulálok a fiúknak.

Madalina György: – Küzdelmes, jó iramú mérkőzés volt a nehéz talaj ellenére. Az első félidőben egy-egy ordító helyzet volt mindkét kapu előtt, a szünet után viszont hatalmas ziccereket hagytunk ki, meg kellett volna nyerni a meccset.

További eredmények:

Mándok–Mátészalkai MTK 3–1 (2–0)
Gyulaháza–Baktalórántháza 2–3 (1–2)
Nyírgyulaj–Kemecse 2–0 (2–0)
Csenger–Fehérgyarmat 4–4 (0–4)
Nyírmeggyes–Balkány 6–2 (3–0)
Nagyecsed–Nagyhalász 1–0 (1–0)
Tarpa–Újfehértó 4–1 (1–1)

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 

Hírlevél feliratkozás

Elsőként kaphatja meg az új híreket, frissítéseket.
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.