Lehetőségek a Honvédségnél

Több mint 15 év telt el azóta, hogy hazánkban felfüggesztették a sorkatonaságot, és mára a kötelező behívást teljes mértékben felváltotta az önkéntes alapon működő felvételi eljárás. Az érdeklődők jelentkezhetnek hivatásos, szerződéses és tartalékos katonai szolgálatra. A Magyar Honvédség a biztos munkahely mellett folyamatos képzési lehetőségeket nyújt, illetve lehetőség van a meglévő munkahely vagy folyamatban lévő tanulmányok mellett tartalékos szolgálat vállalására is.

 

Tapasztalataink alapján a katonai pálya továbbra is népszerű Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.

Az MH 6. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda Nyíregyházán, a Dózsa György utca 29. szám alatt található.  Itt nem kizárólag azok kapnak válaszokat, akik munkalehetőséget keresnek, illetve szeretnének katonai tanulmányokat folytatni, hanem azok is, akik már megalapozott életvitel mellett szeretnének a honvédelem ügyében, a katonai ismeretekben elmélyülni.

A szerződéses katonai szolgálat állandó, napi munkaviszonyt jelent, míg a tartalékos forma azoknak szól, akik tanulmányaik, vagy meglévő munkahelyük mellett szeretnének részt vállalni a sereg életéből. A tartalékos rendszer nyitott, tehát bárki jelentkezhet, aki elkötelezett a honvédség iránt, aki képes és kész tenni a honvédelem ügyéért.

Az érettségi bizonyítvány megszerzése után azoknak, akik szeretnének hivatásos katonai pályára lépni, nyitva áll a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar és az MH Altiszti Akadémia („Acélkocka”) kapuja is. Az egyéves altiszti képzés ideje alatt a Honvédség havi jövedelmet biztosít, így alttisztté válni nem csupán karrierlehetőség lehet minden fiatal számára, de a biztos megélhetés forrása is.

Folyamatosan várjuk az érdeklődőket a toborzóirodában, ahol hétfőtől csütörtökig 08:00 –15:30 között, míg pénteken 08:00–12.00 óra között tartunk ügyfélfogadást. Számos munkakörben tudunk beosztást kínálni, ahol az alapfizetés mellett étkezési és utazási támogatásban is részesülnek a katonák, alapilletményüket plusz juttatás, pótlék, valamint az esetleges többletmunkáért járó kifizetés is tovább növelheti. Aki érdeklődik az egyenruhások világa iránt, szeretne hozzánk tartozni, ne habozzon, tudunk számára olyan szolgálati formát kínálni, amivel segíthetünk céljai elérésében.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.