A szülőföld szolgálatában

Október 18-án, pénteken 15 órai kezdettel tisztelők, emlékezők, barátok, ismerősök jelenlétében került sor néhai polgármesterünk Berencsi Béla tiszteletére állított emlékmű avatására a Bem utcai sírkertben.

 

 

Ibrány dalának felcsendülése és a moderátori köszöntőt követően Trencsényi Imre, Ibrány Város polgármesterének emlékező gondolatai hangzottak el, majd Kolcsár Gyula, erdélyi testvértelepülésünk Gernyeszeg polgármestere emlékezett és tisztelgett Berencsi Béla emléke előtt.

Radnóti Miklós: Nem tudhatom című költeményét Puskás Gábor szavalatában hallhatták a jelenlévők, majd következett a Győrfi Sándor Kossuth-díjas szobrászművész által készített alkotás Trencsényi Imre és Kolcsár Gyula általi leleplezése.

Az emlékművet megáldotta és megszentelte Vass László református nagytiszteletű úr, valamint Gorcsa Péter görög katolikus parochus úr.

A néhai polgármesterünknek emléket állító alkotás szakmai méltatását Prókai Gábor művészettörténész úrtól hallhatta az emlékezők sokasága.

Az avatási ceremónia végén pedig Berencsi Béláné mondott köszönetet mindenkinek, aki elfogadta az emlékmű avatására a meghívást, majd a jelenlévők elhelyezték az emlékezés, a tisztelet virágait.

Képek:

http://www.ibrany.hu/kepgaleria/berencsi-b%C3%A9la-eml%C3%A9km%C5%B1v%C3...

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 

Hírlevél feliratkozás

Elsőként kaphatja meg az új híreket, frissítéseket.
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.