Kertvárosi napok

Hagyományunkhoz híven július második hétvégéjén ismét megrendeztük a Kertvárosi Napokat. Pénteken 18 órától Esküvői fotókiállítást láthattak a Kertvárosi Kézművesházba látogatók. A köszöntő után, a kronológiai sorrendbe helyezett képeket nézegetve, időutazáson vehettünk részt, néhány percre ismét fiatalok lehettünk, átélhettük esküvőnk meghitt pillanatait.

 

Egyszerre volt látható a meghatódottság és az öröm az emberek arcán, itt-ott könnycseppek szöktek a „menyasszonyok” szemébe. A fiatalabbak vidáman fürkészték kiket fedezhetnek fel a képeken, az idősebbek büszkén mosolyogtak hajdani fiatalságukon. A képsorozatot gyönyörű menyasszonyi ruhák egészítették ki, melyekből volt 63 éves és napjainkban hordott is.

Másnap a kissé borús idő miatt izgulhattunk. Az égiek kegyeikbe vettek és mire elérkezett a kezdés ideje, elvonultak fejünk felül a fellegek. Bakti László, Fejes Edina és Jucus gyermekműsorával indult a program, majd Simonné Berencsi Aranka megköszönte a támogatóknak a felajánlásokat, Trencsényi Imre polgármester úr köszöntő beszédet mondott és megnyitotta a rendezvényt.

Mindezek után a Gold Dance Group és az Y2K tánccsoport csodálatos előadását láthattuk, Szanyi Annamária és Ámik János vezetésével. Ezt követte Margitics Mónika zumba bemutatója. Majd megérkeztek sztárvendégeink Soós Fecó és Hencsy. Mulatós zenéjükre sokan táncra perdültek.

A műsor alatt szorgos kezek munkálkodtak, hogy a gyerekek is egy feledhetetlen élménnyel térjenek haza. Köszönjük a segítséget az Ibrány Városi Óvoda munkatársainak, Oroszné Bakosi Zsuzsannának és Seres Emesének, Kató Juditnak, a lufihajtogatást és az arcfestést. Csillámtetoválást készítettek az ILMKS munkatársai és diákmunkásai, kézműves foglalkozást tartott Kiss Józsefné és családja, Berecz István a fafaragás rejtelmeibe vezette be a gyerekeket, mindannyiuknak köszönjük az önzetlen segítséget. Sok érdekességgel találkozhattak a gyerekek a Méhecske Játéktér játszóudvarában és nem kellett őket bíztatni, hogy meglátogassák az ugrálóvárat is. Hogy senki ne maradjon éhesen, és szomjasan ingyen szörppel, zsíros kenyérrel kedveskedtek a hozzájuk fordulóknak az MSZP Ibrányi Nőtagozat tagjai, köszönet munkájukért, ehhez köszönjük a felajánlást a Buborék Szikvíz és az Ibrányi Mintagazdaságnak.

19 órakor megkezdődött a tombolatárgyak előkészítése, és a várva várt tombolasorsolás. Mindenki izgatottan készítette elő a szelvényeit, és figyelték számaikat. Végül minden ajándéktárgy gazdára talált.  A Kertvárosi Kézművesházban 21 órától, Hajner Csabával élőzenés mulatság várta a táncos lábúakat.

A szervezők köszönetet mondanak a felajánlásokért Ibrány Város Önkormányzatának, Trencsényi Imre polgármester úrnak, Tábori Tibor alpolgármester úrnak, Szabó P. Judit, Tóth Balázsné, Kulcsár Béla, Haluska András, Dr Szegedi Tibor képviselő-testületi tagoknak. Szász István Géza és az MSZP-nek, Takács Szabolcsnak és Habina Istvánnak, Dr Ferenczi Tamásnak, Kulcsár Simonné Marika óvó néninek, Jakabné Bölömi Editnek, Czaga Sándornak, Tábori Lászlónak, a Városi Könyvtárnak és az Ibrányi Sportcentrumnak.

Köszönjük Kaponyás Lászlónak és feleségének, Habina Istvánnénak, Tóth - Petyi Tündének, Tóth Zoltánnak, Tajthy Péternek a Paszabi Önkormányzat Polgármesterének, a Piramis Italnagykernek, a GAMESZ dolgozóinak, az Ibrányi Polgárőr Egyesületnek, a Rendőrségnek, az Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek és mindazoknak a segítségét, akik valamilyen formában hozzájárultak rendezvényünkhöz.

Simonné Berencsi Aranka

Képek:

http://www.ibrany.hu/kepgaleria/kertv%C3%A1rosi-napok

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.