A múlt emlékei szavakba öntve

2020-ban is folytatódott a helyi művelődési központ helytörténeti sorozata, a "Múlt emlékei szavakba öntve". Az ezúttal is nagy érdeklődés mellett megtartott rendezvényen Kovács Ilus néni mesélt a hallgatóságnak a helyi gimnázium alapításáról és gazdag történetéről.

 

Falusi gimnázium Ibrányban címmel időutazáson vehettek részt azok, akik elfogadták az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum meghívását január 8-án 17 órára.

Ilus néni korát meghazudtolóan fiatalosan, derűsen, sztorikkal bőven fűszerezve ismertette a Móricz Zsigmond Gimnázium történetét az 1962-es alapítástól kezdve. Megismerhettük az egykori tanári kar összetételét, emlékezhettünk legendás pedagógusokra, bepillantást nyerhettünk középiskola mindennapjaiba, elméleti- és gyakorlati oktatásába, diákcsínjeibe, diákéletébe.

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.