Város Kitűnő Tanulója Ösztöndíjpályázat

Ibrány Város Önkormányzata Képviselő Testületének Szavazatszámláló Ügyrendi-és Jogi Bizottsága a 7/2019.(VI.11.) ÜJB.sz. határozata, valamint az Ibrány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015.(02.09.) önkormányzati rendelete alapján ezennel kiírja 2022. évre a Város Kitűnő Tanulója Ösztöndíjpályázatot.

 

A pályázatot azok az ibrányi, a felsőoktatási intézmények (BSc, MSc) nappali tagozatán államilag finanszírozott képzésben tanuló diákok nyújthatnak be, akik az alábbi feltételeknek megfelelnek, szerény anyagi körülmények között élnek és tanulmányi előmenetelük alapján példát mutatnak a város fiatalságának:

a) legalább 5 éve ibrányi állandó lakóhellyel rendelkezik,

b) államilag elismert magyar felsőoktatási intézmény nappali tagozatán államilag finanszírozott teljes idejű alapképzésében, vagy mesterképzésében tanul, s legalább 2 szemesztert elvégzett,

c) az első diplomáját kívánja megszerezni (MSc képzés esetén a BSc képzés nem minősül első diplomának)

d) a pályázat benyújtását közvetlenül megelőző két lezárt szemeszterben a tanulmányi eredményének számtani átlaga alapképzésben legalább 4,51, mester, vagy osztatlan képzésben legalább 4,00.

e) a pályázat benyújtását megelőző félévet sikeresen elvégezte, lezárt leckekönyvvel rendelkezik,

f) a pályázat benyújtásakor a 26. életévét nem töltötte be és

g) családjában az egy főre eső havi jövedelem nem haladja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 250 %-át.

Nyilvános pályázati eljárás lefolytatását követően évente 1 fő részére ítélhető meg és folyósítható az ösztöndíj.

Az ösztöndíj időtartama 2 szemeszterre szól, tanévenként 10 hónapra.

Az ösztöndíj összege havi 10.000.-Ft, amit az ösztöndíjszerződés aláírását követen minden hónap 10-ig az önkormányzat az ösztöndíjas bankszámlájára átutal.

Az adott tanévre elnyert ösztöndíj csak adott tanévben folyósítható.

Az ösztöndíjassal az önkormányzat megállapodást köt, amely tartalmazza a juttatások részletes feltételeit és elszámolásának rendjét.

Az ösztöndíjas minden szemeszter megkezdése előtt köteles igazolni hallgatói jogviszonyát. Az ösztöndíjra jogosulatlanná válik az a hallgató, akinek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatásról szóló törvényben leírtak alapján bármely okból szünetel vagy megszűnik.

A jogosulatlanul felvett ösztöndíjat vissza kell fizetni.

Az ösztöndíj nyilvános pályázat alapján nyerhető el. A pályázatot a Szavazatszámláló Ügyrendi és Jogi Bizottság írja ki és tesz javaslatot az önkormányzat képviselő-testülete számára az ösztöndíj odaítélésére.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2022. július 15.

A pályázatot az Ibrány Város Képviselő-testülete Szavazatszámláló, Ügyrendi és Jogi Bizottságának címezve, az alábbi címen kell benyújtani: 4484.Ibrány, Árpád utca 5-7. (postai úton, vagy személyesen)

A pályázat benyújtásának tartalmi elemei:

a) Melléklet szerinti pályázati adatlap,

b) pályázati kérelem rövid indoklása,

c) pályázó lakcímét igazoló hatósági igazolvány másolata,

d) a pályázó oktatási intézménye által kiállított eredeti hallgatói jogviszony igazolás,

e) tanulmányi eredményeiről az oktatási intézmény által hitelesített másolat.

f) a családban együtt élők 30 napnál nem régebbi kereseti, jövedelmi igazolásai.

A beérkezett pályázatokkal kapcsolatos előkészítő eljárást a Szavazatszámláló Ügyrendi és Jogi Bizottság folytatja le, s ennek során rangsorolja azokat.

A pályázati eljárás során nincs lehetőség hiánypótlásra.

Azonos tanulmányi eredmény esetén a nehezebb anyagi-szociális helyzetben lévő hallgatót kell előnyben részesíteni. Azonos tanulmányi eredmény és azonos szociális helyzet mellett a pályázat elbírálásánál előnyt jelent, ha a pályázó Tudományos Diákköri (TDK) munkát készített, helyezést ért el, publikált, előadást tartott, államilag elismert nyelvvizsgával rendelkezik, melyet a pályázónak hitelt érdemlően kell bizonyítania és a pályázati anyaghoz csatolni.

Az ösztöndíj odaítéléséről a Szavazatszámláló Ügyrendi és Jogi Bizottság előterjesztése alapján minden év augusztus 31. napjáig a Képviselő-testület dönt.

A pályázati adatlap és melléklete letölthető Ibrány város hivatalos internetes oldaláról, a www.ibrany.hu/onkormanyzat/letölthető-mellékletek elérési helyről.

Tábori Tibor
bizottsági elnök

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.