Címvédőként újra a döntőben

Vasárnap négy helyszínen rendezték a 6. Nyírerdő Kupa megyei teremlabdarúgó torna középdöntőjét, amelyen Ibrány csapata ismét Demecserben lépett pályára - újfent hibátlan mérleggel. Folytatás a döntőben, vasárnap a Filo csarnokban.

Csendes megemlékezés a doni katasztrófa áldozatairól

A Himnusz felcsendülésével vette kezdetét Ibrány Város Önkormányzata által szervezett megemlékezés, amelyen a doni katasztrófa áldozatai előtt tisztelegtek a megjelentek a Bem utcai temető II. világháborús emlékművénél.

Új közterület elnevezések Ibrányban

Ezúton tájékoztatom a lakosságot, hogy Ibrány Város Önkormányzata  a 224/2018 (XII.17.) KT. sz. határozatával döntött a közterületek elnevezésének, valamint az elnevezésük megváltoztatására irányuló kezdeményezés és a házszám-megállapítás szabályairól szóló 14/2014 (VIII.27.) önkormányzati rendeletében foglaltak alapján – a lakosság előzetes véleményének kikérésével:

Indul a felkészülés az Ibrány SE labdarúgócsapatánál

Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága évtizedes hagyományt folytatva idén januárban is megrendezi felnőtt labdarúgócsapatai részére nagyszabású teremtornáját. A címvédő ibrányi csapat az F csoportba kapott besorolást, ahol Demecser, Kék, Buj és Kemecse csapata ellen játszik a selejtezők során a demecseri sportcsarnokban január 13-án, 9:00 órától.

Tüdőszűrés

Értesítjük a lakosságot, hogy a Megyei Szűrőállomás szervezésében Ibrányban 2019. január 9. (szerda) és 16. napja között, munkanapokon 8:00 - 12:00 óra közötti időszakban a művelődési központ (Ibrány, Hősök tere 2-4.) belső udvarán (szűrőbuszban) mellkas röntgen tüdőszűrő vizsgálatra kerül sor.

Időközi polgármester választás

Ibrány Város Helyi Választási Bizottsága a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI tv. 302.§ (2) bekezdésében s 11.§ (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva Ibrány városban az időközi polgármester választást 2019. március 31. napjára tűzi ki.

Boldog új esztendőt minden ibrányinak!

Esztendő borul esztendőre,
Az új az ót eltemeti.
Ki búsul ezen? Csak a dőre,
A bölcs mindezt csak neveti.

Minden ibrányinak szerte a világon sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kíván Ibrány Város Önkormányzata!

Utolsó útjára kísérték Berencsi Bélát

December 23-án, vasárnap 13 órakor örök nyugalomra helyezték Berencsi Béla polgármester urat, Ibrány város díszpolgárát, aki 1975 júliusától irányította településünket.

Ünnepi hulladékszállítási menetrend

Az Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. a lakosságnak korábban kiosztott hulladékszállítási értesítőnek megfelelően ezúton tájékoztatja önöket a karácsonyi ünnepek időszakában történő hulladékszállítással kapcsolatban.

Tájékoztatás

Tájékoztatjuk Ibrány város lakosságát, hogy Ibrány Város Képviselő-testülete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás ellátására a vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvényt 44/F. § (3) bekezdése alapján Óvári József (4400 Nyíregyháza, Toldi u. 93. IV/1.) vállalkozót jelöli ki 5 éves időtartamra 2019. január 1-től 2023. december 31-ig.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.