Lejtmenetben

Egyre mélyebb a gödör, amiből egyre nehezebb lesz kijönni. Gyenge mérkőzésen ismét csak vereség. A labdarúgó Kelet Takarék megyei I. osztály 23. fordulójának mérkőzéseit játszották a hét végén.

Majális kupa

Kispályás focitornát szervez Ibrány Város Önkormányzata 2017. május 1-jén 10 órától a helyi általános iskola műfüves pályáján. Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy a tornára az első 6 csapat jelentkezését tudjuk elfogadni! Jelentkezni lehet Trencsényi Imre alpolgármesternél.

Ünnepi nyitvatartások

A MEDI AMB Nonprofit Közhasznú Kft. által működtetett Dr. Béres József Egészségügyi Centrum 2017. április 14-én (pénteken), illetve 2017. április 17-én (hétfőn) a központi orvosi ügyelet kivételével zárva tart.

Nagy húsvéti bemelegítő buli

A tavaszi szünet az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrumban kezdődött a helyi általános iskolásoknak, ahol Nagy húsvéti bemelegítő buli néven tartottak rendezvényt.

Opre Mihály az Ibrány SE új vezetőedzője!

Közös megegyezéssel szerződést bontott az Ibrány SE vezetése és az eddigi vezetőedző Paulik István. A csapat irányítását a korábbi nagyecsedi, majd nagyhalászi sikertréner Opre Mihály vette át.

Versmondó verseny a Költészet Napja alkalmából

Versmondó versenyt szervezett az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum április 11-én a Magyar Költészet Napja alkalmából a városi könyvtárban, illetve az általános iskolában.

Orsóval és ecsettel

Erdeiné Törőcsik Katalin népi iparművész csipkealkotásaiból és festményeiből nyílt kiállítás április 7-én, pénteken délután kiállítás az Ibrányi László Művelődési Központ, Könyvtár és Sportcentrum kiállítótermében.

Ha csak 4 perc...

Továbbra is a veszélyzóna közelében rostokol a megyei I-ben küzdő csapat. Nem sikerült a pontszerzés a koncentráltabb Sényő ellen. A megye III-as alakulat egy fordulatos szomszédvári rangadón hozta el az egyik pontot.Ibrányi focikörképünk következik.

Ebzárlat!

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal az Ibrányi, a Kemecsei és a Baktalórántházi Járás közigazgatási területére, a területen található rókák veszettség elleni immunizálása miatt április 5 - 26. között ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el.

III. Mesterecset pályázat

Tudtad, hogy akár már az iskolai évek alatt is lehet megtakarításod a Magyar Államkincstárnál? Országos rajz- és fotópályázat 6-18 év közötti gyermekek részére. RAJZpályázat témája: Forintokat gyűjtögetek - a jövőmbe befektetek (6 - 9 éves és 10 - 14 éves korosztály), FOTÓpályázat témája: Mert megtakarítani érdemes! (15 - 18 éves korosztály). Részletes feltételek: www.allamkincstar.gov.hu.

Oldalak

 

Elhelyezkedés

Magyarország

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

4484 Ibrány, Árpád út 5-7.

 

Kapcsolat

Telefon: +36 42 527 017

e-mail: hivatal@ibrany.hu

 
Zircon - This is a contributing Drupal Theme
Design by WeebPal.
Hiba | Ibrány város honlapja

Hiba

Hibaüzenet

  • Warning: Cannot modify header information - headers already sent by (output started at /home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc:1376) drupal_send_headers() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/bootstrap.inc 1235 sor).
  • Error: Call to undefined function drupal_file_scan_write_cache() drupal_page_footer() függvényben (/home/klcsmhu1/hosts/ibrany.hu/includes/common.inc 2806 sor).
A webhelyen nem várt hiba történt. Később érdemes újra megpróbálni.